Viva la Mamma!
Ritkán játszott vígoperával csábít a gödöllői Barokk Színház
Ritkán játszott vígoperát visz színre szombat este a gödöllői Barokk Színházban Toronykői Attila rendező: Donizetti Viva la Mamma! című két felvonásos művét a Magyar Állami Operaház tagjai játsszák.
2009.12.17 10:16MTIA darab, amelynek érdekessége, hogy a főszerepet, Agatha mama figuráját basszus hangra írta a zeneszerző, jutalomjáték az egész csapatnak - véli a rendező. "Brillírozhat mindenki, a jelenetek többségében mind a kilencen színen vannak. Sok a recitativo, nagyon +egymáshoz+ kell beszélni, mert előfordul, hogy a mondat egyik felével indul valaki és a másik fejezi be. A párbeszédek humora elementáris, a zene sziporkázó" - tette hozzá Toronykői Attila. Elmondta: a partitúrából is tudni, hogy Debrecenben és Szegeden néhányszor játszották már a Viva la Mamma!-t, mert a szövegben az eredeti helyszínt, az itáliai Riminit átírták a két magyar városra. Ők nem aktualizálják az operát.
A Viva la Mamma! előtt Donizetti egyfelvonásosát A csengőt, Haydn Az énekesnő, Cimarosa A titkos házasság című operáját adták elő a 250 személyes Barokk Színházban. Erre az előadásra is öt hetet próbáltak nagy összpontosítással, és sajnálják, hogy csak egy előadást játszhatnak. Agatha mamát Sárkány Kázmér alakítja, Corilla, a primadonna szerepét Kertesi Ingrid énekli, a szövegíró Sografi Hábetler András lesz.
A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát Dénes István vezényli. A karmester szerint a mű egyfajta "opera az operában", eredeti olasz címe is ezt sugallja: Le convenienze ed inconvenienze teatrali. Ez magyarul nagyjából hangzik: színházi illőségek és illetlenségek. A darab tükröt tart az operajátszás belső világa elé, kiteregeti a műfaj "szennyesét", kifigurázza a rendezőt, a beképzelt énekeseket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


