Hardy, Thomas
A kék szempár
A 19. századi angol széppróza kiemelkedő alakja, Thomas Hardy az Egy tiszta nő című, nálunk is közismert regényével írta be magát a klasszikusok aranykönyvébe.
2009.12.15 18:11ma.huA kék szempár nem maradt el a híres főműtől, sőt, mintha annak előfutára volna, melyben Hardy az angol középosztály és a lecsúszott nemesség poros értékrendszerét állítja szatirikus társadalomkritikája középpontjába, mindezt egy szerelmi történetbe ágyazva. A romantikus história főhőse Elfride, egy isten háta mögötti délangol parókia lelkészének leánya, aki szerelmi élete kiteljesedését reméli vidéki mindennapjaitól.
Csoda-e, ha a Londonból érkező lánglelkű Stephen azonnal megdobogtatja az álmodozó lány szívét? Ám kettejük bimbózó szerelmének az apa azon nyomban útját állja, amikor értesül a tehetséges és művelt ifjú építész nem előkelő származásáról. A szülői tilalom elől a fiatalok titkos házassági tervek szövögetésébe menekülnek. A városból újdonsült rokonaihoz érkező, érett korú londoni kritikus, Mr. Knight aztán végképp összekuszálja a szálakat. Megkezdődik a versenyfutás – a két, egymást barátként tisztelő férfi harcol az idővel, a sikeressé válással és saját értékrendje beteljesítésével – Elfride kezének elnyerésért. Ugyan honnan is tudhatnának egymásról, s kiváltképp miből is sejthetnék előre a kék szemű leány végső, elkeseredett elhatározását?
Tisztaság és feslettség, ártatlanság és törtetés, őszinteség és hazugság, a női önállósodás és a társadalmi konvenciók válaszútjai hálózzák be Thomas Hardy önéletrajzi ihletésű regényét, első felesége iránti szerelme nemes rajzolatú emlékművét.
Lazi kiadó; 400 oldal, 3500 Ft
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


