A fogyatékkal élők jogaiért küzd
Stevie Wonder a béke nagykövete lett
A béke nagykövetévé nevezte ki Stevie Wonder világhírű énekest Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára.
2009.12.02 11:06MTIWondert a fogyatékkal élők jogaiért folytatott küzdelme elismeréseként érte a megtiszteltetés. A michigani származású, születése óta vak énekesnek milliónyi rajongója van. Mint a világszervezet rámutatott, pályafutása során súlyt helyezett arra, hogy jótékonysági akciói révén más embereken segítsen. "Hangját és a közönséghez fűződő kapcsolatát egy jobb, egyenlőbb és igazságosabb világ megteremtésére, az emberi és polgári jogok megvédésére használta fel, arra, hogy szebbé tegye a kevésbé szerencsések életét" - áll a Ban Ki Mun által kiadott közleményben, amely szerint az énekes példaként szolgálhat mindazok számára, akik fizikai korlátokkal élnek.
Az ENSZ emlékeztetett arra is, hogy az 59 éves sztár egyike volt azoknak, akik kiharcolták a Martin Luther King emléknapot az Egyesült Államokban, és élére állt a dél-afrikai apartheidrendszer elleni harcnak. Emellett számos jótékonysági kezdeményezést vett pártfogásába. A több mint húsz Grammy-díjjal kitüntetett Stevie Wonder csütörtökön veheti át kinevezését a világszervezet New York-i székházában. Wonderrel együtt az ENSZ tíz békenagykövetet "foglalkoztat", köztük George Clooney színészt, Daniel Barenboim karmestert és Paulo Coelho írót.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


