Zárókoncert meglepetésekkel
Kispálmikulás a PECSÁ-ban!
December 5-én a PECSÁ-ban fejezi be a Kispál és a Borz őszi/téli koncertturnéját. A zenekar egyedi, soha nem látott látványt és - a Kispál slágerek mellett - vadonatúj és már régóta nem játszott dalokat is ígér.
2009.12.01 15:00ma.huA legújabb hír a Kispál háza tájáról, hogy november végén megjelenik a zenekar több mint 20 éves történetének összes klipje, egy hordozón. E kulturtörténeti kuriózum mellett természetesen idén is a PECSÁ-ban mikulásozhatunk a zenekarral, ahol hallhatunk majd olyan nótákat, melyek már régóta nem szólaltak meg színpadon s olyanokat is, melyek a legfrisseb termés részei.
Mindemellett persze felcsendülnek azok a klasszikus Kispál dalok is, melyeket gyakorta éneklünk a koncerteken együtt a zenekarral. A PECSA béli lesz az év utolsó hangos-állós Borz-koncertje, 2009 hátrelévő részében már csak csendes-ülős bulik lesznek, majd januártól lepihen a csapat és legközelebb valamikor tavasszal hallható újra színpadon a Kispál.
12.05. Budapest, PECSA
Kapunyitás: 19.00
Koncertkezdés: 20.00
Vendég: Esti Kornél
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


