Alexandra Könyvesház a Párizsi Nagyáruházban
Könyvek finom harmóniában
Az Alexandra neve hosszú évek óta a minőségi szolgáltatással egyenértékű a nagyközönség számára, a budapesti Nyugati téri vagy Károly körúti könyvesházai-rendezvénytermei a kultúrára vágyók jól ismert, szeretett helyszínei.
2009.11.10 15:25ma.huNemcsak egyedülálló könyvkínálatuk, de a magas kultúrát is emberi léptékkel adagoló, barátságos hangulatuk miatt. Megszokhattuk a kiváló borok és kényelmes kávézók megjelenését is a könyvcsemegék körül, már-már azt mondhatnánk, nincs ennél több szín az Alexandra palettáján.
November 10-én azonban még ennél is magasabbra kerül a mérce: az Andrássy út 39. alatt, a pesti ember emlékezetében Divatcsarnokként élő szecessziós épületben megnyitja kapuit az Alexandra Párizsi Nagy Áruház. A hányatott sorsú épület kívül-belül megújult, szépség, elegancia és méltóság fogadja a látogatót az impozáns méretű, átriumos belső térben, ahol bárki kedvére válogathat a bőséges könyvkínálatból avagy a Hungarian Matias pince európai minőségű boraiból.
Az áruház kialakítása fényben és pompában nem marad el a saját korában, 1911-ben formabontóan merész koncepciótól, építészeti és működési lehetőségeiben azonban hozzáteszi mindazt, ami a 21. századot képviselheti, így képez hidat múlt és jövő között, újra helyet keresve magának Budapest szívében, az Andrássy út évszázados patinája és a Liszt Ferenc tér nyüzsgő, fiatal forgataga közepette.
Ragyogó eredeti köntösében várja vendégeit a híres Lotz terem, ahol a könyvesház új arculatú kávézója, a Book Café kapott helyet, természetesen nívós irodalmi és zenei estek otthonaként a minőségi kultúra szolgálatában. Amikor Goldberger Sámuel textilgyáros a 20. század elején megépíttette Budapest első modern áruházát, valami igazán progresszívet szeretett volna, így Európa legmenőbb stílusában terveztetett házával a világszínvonalat hozta el hozzánk. A boldog békeidők pesti közönsége ámult és bámult a szecesszió formagazdagságán, a páratlan méreteken, a lenyűgöző kínálaton. Hamar sikk lett felkeresni a „Párisit”.
Az Alexandra Könyvesház ezúttal minőségi ugrásra készül. Új áruházával nem csupán tisztelegni kíván a múlt nagyjai előtt, de európai példájuk nyomán finom eleganciával e régi-új atmoszférát megteremtve a könyv, a zene, a bor társaságában vendégeit szinte észrevétlenül vezetni a tökéletes harmónia felé.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


