"Lehetnénk hurrikán"
...avagy találkozás a Kowalsky meg a Vegával
Normális napnak indult. Jólszituált középosztálybeli (?) egyén mit sem sejtve, technikai tapasztalatokat nélkülözve megnyomta a "play" feliratú gombot a DVD-lejátszón - majd nem tudta kikapcsolni. Végigment tehát az 5 év Forradalom, Kowalsky meg a Vega.
2009.11.17 16:57ma.huÉs valami megdöbbentő történt. A dalok betöltötték a szobát, a lakást, az udvart... a dalok pontosan arról szóltak, ami éppen vele, körülötte történt. Keményen, lágyan, cinikusan, együttérzőn, dübörögve, suttogva, édesen és sósan, éppen arról, amiről kellett, és úgy, ahogyan kellett. Megdöbbentette az a gondolatiság, az a már-már filozofikus visszafogottság, ami szinte kirobbanni készült a gondosan összerakott, eredeti hangzás mögül. – Hol voltak ezek eddig? Hogyhogy nem hallotta? Vagy hallotta, de nem tudatosult. Miért?
Erről van szó. Lámpással kell keresgélni a magyar zenei piacon az igazán eredeti hangot, tehát az ember hajlamos rá, hogy feladja a keresgélést, és vannak persze sokan, akik el sem kezdik. Így nem csoda, ha nyom nélkül repülhetett el az igényes közönség egy része felett az az öt év, ami a Kowalsky meg a Vega mögött van, számos albummal, videóklippel és kiemelkedő zenei teljesítménnyel, hogy szomorkodjunk emiatt, de egyszersmind örüljünk is, hiszen most viszont rátaláltunk, ráadásul így, egészében, kiforrottságában, kultikus mivoltában a lehető legnagyobb élményzuhanyt eredményezve, rögtön és azonnal!
Valami nagyszerű jött létre, műfajilag nehezen meghatározható, leginkább „relax rock” . Nevetünk rajta, de érezzük, hogy nagyon igaz. Ez a koncert-DVD mindannak összefoglalása, ami eddig történt a zenekar életében, és azok számára, akik mit sem sejtettek erről, nagyon nagyot szól.
Hősünk is csak vigyorogni volt képes, miközben hallgatta a dalokat, és egyvégtében azt ismételgette: „rohadt jó... hát ez rohadt jó!” Mert nem tudott egyebet hozzáfűzni. Minden egyéb gondolata ugyanis benne volt a nótákban. Véletlenül vagy sem. Így száguldott végig a hurrikán aznap délután a lakáson. „Mer’ ennyi ez.”
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


