A Gödöllői Királyi Kastélyban rendezik
Idén már nyolcadik alkalommal vár a Liszt Fesztivál!
Idén nyolcadik alkalommal várja érdeklődőit a Nemzetközi Liszt Fesztivál, amelyet 2002-ben a Jakobi Koncert hívott életre.
2009.10.02 15:37ma.hu2006-tól saját szervezésben folytatja a nagysikerű kezdeményezést a Gödöllői Királyi Kastély. 2009. október 22. és 25. között Hauser Adrienn, Szilasi Alex és Bogányi Gergely tolmácsolásában csendülnek fel a Díszteremben – mások mellett - Liszt, Chopin, Schubert és Rahmaninov örökbecsű dallamai.
Liszt Ferenc nagy koncertútjai alkalmával tudatosan építette hangversenyprogramjába az általa zeneesztétikailag fontosnak tartott, de a közönség köreiben még kevéssé ismert zeneszerzők műveit.
Az esetek többségében az eredetileg nem is szóló zongorára írott műveket legtöbbször saját átiratában és felfogásában mutatta be. Liszt a dalirodalom népszerűsítése mellett Schubert és Chopin dalaiban korának újszerű zongorakezelését jeleníti meg. A dallam jelentőségének és a kíséret arányainak gondozása áll a középpontjában a Fetis és Moscheles által közreadott etűdgyűjteményében is, amelyben a felkért legkiválóbb művészek saját szemszögükből mutatják be a zongoraiskola alapkérdéseit.
„A Gödöllői Királyi Kastély felújítása óta különös hangsúlyt fektet a magyar és egyetemes művészet, ezen belül is kiemelten a zenei kultúra bemutatására. Az emeleti Díszterem, nyáron az L alakú épületegyüttes által közrezárt Díszudvar, valamint a 2003-ban átadott Barokk Színház évente több mint 30 zenei program reprezentatív otthona. Közelegve a 2011-es Liszt bicentenárium felé még inkább indokoltnak tartjuk a Fesztivál magas színvonalú megrendezését. Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy méltó képen emlékezzünk meg az egyik legnagyobb zeneszerzőnkről, minden idők egyik legnagyobb zongoraművészéről" – mondta dr. Révész T. Mihály, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


