Az első fellépő Csing-Jun Hu lesz
Chopin-alkotások a Zeneakadémián
A Zongora elnevezésű hangversenysorozat első fellépője Csing-Jun Hu lesz. Kedden este a Zeneakadémia nagytermében indul A Zongora elnevezésű hangversenysorozat idei programja.
2009.09.29 18:20MTIAz első fellépő Csing-Jun Hu (Chin-Yun Hu) tajvani zongoraművésznő, az Arthur Rubinstein Nemzetközi Zongoraverseny győztese lesz, aki két Chopin-alkotást is megszólaltat.
Mint azt Jakobi László koncertszervező az MTI-nek elmondta, A Zongora elnevezésű hangversenysorozatot már hetedik alkalommal rendezi meg. Az első estet - az elmúlt évekhez hasonlóan - a Zeneakadémia nagytermében tartják, az épület felújítása miatt azonban a többi koncertre a Művészetek Palotájába várják a közönséget.
A legkiválóbb hazai és külföldi zongoraművészek közreműködésével megrendezett sorozat ide programjában október 22-én Bogányi Gergely, november 13-án Piotr Anderszewski, december 9-én Ránki Dezső, január 18-án Fazil Say, március 13-án Oleg Maisenberg, április 15-én pedig Grigorij Szokolov játszik.
A nyitóestet adó, tajpeji születésű Csing-Jun Hu első szólóestjét 13 évesen adta a híres lengyel Capella Cracoviensis együttes tajvani és japán turnéján. A New York-i Juilliard Schoolban folytatta tanulmányait, részt vett Leon Fleisher, Richard Goode és Murray Perahia mesterkurzusain.
Az elmúlt évek során olyan jelentős koncerttermekben vendégszerepelt, mint a Carnegie Hall és a Lincoln Center New Yorkban, a Kennedy Center Washingtonban, az amszterdami Concertgebouw, a párizsi Salle Cortot vagy az Osaka Hall. Játszott a Tajvani Nemzeti Szimfonikus Zenekarral, az Izraeli Szimfonikus Zenekarral és a Tajpeji Filharmonikusokkal.
Szólóesteket adott a Wigmore Hallban, az Alice Tully Hallban a Lincoln Centerben, a Tel-avivi Operaházban, a Tajpeji Nemzeti Koncertteremben, a Chopin Fesztiválon Lengyelországban és turnézott Dél-Afrikában is.
Emlékezetes koncertjeit, amelyeken Beethoven I. és Prokofjev III. zongoraversenyét játszotta a Rubinstein Zongoraverseny döntőjében, élő adásban sugározta a Mezzo televízió.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


