Élénk érdeklődés, sűrű licit
Belvedere aukció: Mattis Teutsch Kompozíciója 3,8 millióért kelt el
Élénk érdeklődéssel és sűrű licittel indult a Belvedere Galéria szombati művészeti aukciója.
2009.09.26 22:28MTIMindjárt az első tétel, egy Aba Novák Vilmos rézkarc 40 ezer forintról duplázott, és egy tenyérnyi Mednyánszky László olajkép is követte, 180 ezerről 300 ezerre emelkedve.
Az első hétszámjegyű összeget a 13. tétel hozta meg. Koszta Józsefnek a Nemzeti Galériában őrzött Háromkirályok című képéhez készült tanulmánya 950 ezer forintos indulás után 1,6 milliós leütést ért meg. Ez az ütem eltartott a választék feléig, aztán jelentősen megcsappant a vásárlási kedv, és a végén már csak a tételek számát sorolta az aukció vezetője. Így aztán a végeredmény: a 207 tétel fele visszamaradt. Mindemellett éppen tucatszor koppant a kalapács millió forint feletti áron, s ezek a darabok kikiáltási áruk jelentős emelkedése mellett találtak új tulajdonosra.
A legdrágábban, 3,8 millió forintért, 1,6 millióval megtoldva kikiáltási árát, Mattis Teutsch János 1920-as, kavargó, egymásba fonódó, expresszív színhatású Kompozícióját vitték el. Modok Mária 1929-es szentendrei tájképét 2,2 millióra tartották, de mivel többen szerették volna hazavinni, 2,8 millió forinton ütötték le. Ziffer Sándor színpompás nagybányai folyópartja 1,2 milliós kikiáltási árát 1,9 millióig emelték. Ugyancsak 1,2 millióról verték fel 1,6 millióra Medveczky Jenő újklasszicista stílusú olajképét. Megadták az 1,8 milliós kikiáltási árat egy kisméretű, ám annál varázslatosabb Rippl-Rónai József somogyi tájképért. És ugyanennyiért kelt el Szobotka Imre 1920-as tájképe.
Mednyánszky László ezúttal is keresett volt, Havas Tátrája 1,2 millióról 1,5 millióig bírta, míg egy fára festett kis alkonyi táj 240 ezer forintról ért 480 ezerre. Hétszámjegyűre növekedtek Szini György, Perlrott Csaba Vilmos, Scheiber Hugó, Bornemisza Géza, Zemplényi Tivadar festményeinek árai.
Az alacsonyabb kategóriákban Tornyai János, Deim Pál, Czene Béla, Frank Frigyes, Fehér László képeit vitték emelt áron. Fried Pál Virágárus című vásznát, amely egykor Karády Katalin tulajdonában volt, 420 ezer forintért szerezte meg valaki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


