Segítséget ígértek
A kultúra volt a fő témája az idei kötcsei Polgári Pikniknek
Kifizetik a pénzbüntetését, illetve jogi segítséget adnak azoknak a magyar nyelv használatáért megbüntetett szlovákiai magyaroknak, akik jelentkeznek a Fidesz Új Demokrácia Központjának ingyenes hívható telefonszámainak egyikén - mondta Balog Zoltán szombaton az MTI-nek.
2009.09.05 18:13MTIA három zöldszámot a szombati kötcsei Polgári Pikniken ismertették - tájékoztatott Balog Zoltán, a rendezvényt szervező Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki telefonon nyilatkozott az MTI-nek a Somogy megyei Kötcséről, ahol 2004 óta idén immár hatodik alkalommal rendezték meg a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével.
A már hagyományossá vált Polgári Pikniken közel ötszázan vettek részt, az idei központi téma a kultúra és a válság viszonya volt. "Azt próbáltuk körüljárni, milyen állapotban van a magyar kultúra, és milyen intézkedéseket kell meghozni ahhoz (...), hogy a magyar kultúra újra segítség legyen az embereknek ezekben a válságos időkben" - fogalmazott az MTI-nek Balog Zoltán, hozzátéve: arra a történelmi tapasztalatra építettek, mely szerint amikor Magyarországon igazán nagy volt a baj, akkor mindig a kultúra, a szellem, a lelki dolgok emelték ki az országot a nyomorúságból, és erre épült azután például a gazdaság fejlesztése és a szociális rendszer is.
"Amikor igazán nagy a baj, nem elvenni kell a kultúrától, hanem adni kell neki" - vélekedett a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke. A találkozó programjai közül kiemelte a polgármesteri kerekasztal-beszélgetést, amelynek témája az önkormányzatok mint a magyar kultúra támogatói, mecénásai volt, és olyan fideszes településvezetők részvételével zajlott, mint Rogán Antal V. kerületi polgármester, Halász János debreceni alpolgármester, Sira Magdolna, a szabolcsi Túristvándi, Páva Zsolt, Pécs, illetve Bóka István, Balatonfüred polgármestere.
A tanácskozás délutáni blokkját Pápai Lajos győri megyéspüspök nyitotta meg, aki a vallás és a kultúra kapcsolatáról beszélt. Balog Zoltán közölte: a szeptember 1-jén életbe lépett szlovákiai államnyelvtörvény-módosítás miatt megbüntetett szlovákiai magyarok a +36-1-555-2008, a +36-1-555-2009, valamint a +36-1-555-2010 telefonszámon kaphatnak segítséget a Fidesz alapította Polgári Magyarországért Alapítvány felkérésére az ellenzéki párt Új Demokrácia Központjától. (A Fidesz idén júniusban kezdte ismét működtetni a központot, mint választási jogsegélyszolgálatot az európai parlamenti választások tisztasága érdekében.)
A politikus tájékoztatott arról is, hogy Kötcsén Kovács István költő, volt krakkói főkonzul bejelentette: Csoóri Sándor költő nevével fémjelezve új polgári hetilapot indítanak. Olyan közéleti, publicisztikai, irodalmi lap lesz, amely képes megvívni azokat a szellemi csatákat, kulturális vitákat, amelyek arról szólnak, mire is van szüksége Magyarországnak - mondta Balog Zoltán, hozzáfűzve, hogy a lap elindítását a Polgári Magyarországért Alapítvány is támogatja. Közölte: az idei Polgári Pikniket szombat este hagyományosan Orbán Viktor Fidesz-elnöknek, a rendezvény fővédnökének előadása zárja.
A sajtó számára zártnak nyilvánított tanácskozásról a Hír TV a helyszínről tudósíthatott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


