Egressy Zoltán darabját is bemutatják
Két nagyszínpadi bemutató a Csiky Gergely Színházban!
Két nagyszínpadi bemutatóval és a tavaly nagy sikerrel indult mozgásszínházi tanfolyam folytatásával nyitja évadját e hónap elején a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház.
2009.09.03 19:40ma.huEgressy Zoltán Június és Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című darabjának próbái már a nyár elején megkezdődtek, mindkét művet Victor Ioan Frunza viszi színre.
Ugyancsak az ősz folyamán mozgásszínházi workshopot szerveznek, a műhelymunkát az idén Ladányi Andrea táncos, koreográfus, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Mozgástanszékének vezetője, valamint Vida Gábor táncos, koreográfus vezeti.
A két szeptemberi bemutatót novemberben Jimmy Roberts-Joe Dipietro Ájlávju című produkciója, márciusban pedig az Odüsszeia című előadás követi Balázs Zoltán rendezésében, májusban Csehov Cseresznyéskertjét László Sándor rendezésében láthatja a közönség. Stúdióelőadások is szerepelnek a műsortervben.
Így Alina Nelega bábelőadása, a Zurinka lesz látható Rudolf Moca rendezésében. Jean Racine Phaedráját Zakariás Zalán rendezésében viszik színre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


