Az Infant című előadás bemutatójával kezdtek
10 éves a Duna Táncműhely!
A Duna Táncműhely tíz évvel ezelőtt, 1999-ben, az Infant című előadás bemutatójával kezdte működését. A premierre a Kalászi Faluházban került sor, s a Táncműhely azóta is erősen kötődik Budakalászhoz.
2009.08.25 14:20ma.huTíz év alatt a Juhász Zsolt művészeti irányításával működő, állandó társulattal nem rendelkező műhely kilenc produkciót hozott létre, s számos magyarországi és külföldi helyszínen lépett fel. Előadásaiban kiemelkedő népi és kortárs táncművészek működtek közre.
A Duna Táncműhely fennállásának 10. évfordulójára rendhagyó, „vándor” jubileumi eseménnyel készülnek az alkotók. Tíz év kilenc produkciójából hat elevenedik meg újra, méghozzá a Táncműhely életében fontos szerepet játszó helyszíneken.
A rendezvénysorozat induló állomása Szeged, ahol 2004-ben a MASZK Egyesülettel közös produkcióként született a Tükörmély c. előadás. A Duna Táncműhely a jubileumi eseménysorozat részeként ismét ezt az alkotást mutatja be a szegedi közönségnek a MASZK meghívására.
Ezt követően a jubileumi „turné” visszatér Budakalászra, ahonnan a Táncműhely indult, s a Kalászi Faluházban a műhely legelső, Infant c. produkcióját láthatja a közönség.
A tíz év egyik legsikeresebb alkotásának számító 2001-es A tizedik vőlegény, valamint a Vendégszerető c. előadás egy estén lesz látható a (táncosok nagy részét adó) Duna Művészegyüttes új „otthonában”, a SÍN Kulturális Központban. A műhely egyik legfrissebb előadásával, a 2008-as Fosszíliákkal a Nemzeti Táncszínház Refektóriumában vendégszerepel, ahol az évek során a Duna Táncműhely több bemutatójára is sor került.
Végül a Duna Táncműhely legújabb alkotása, a 2008. novemberében bemutatott Metszetek lesz látható a Kalászi Kortárs Tánctalálkozó keretében.
A programsorozat azonban még ekkor sem ér véget, hiszen 2009. december 2-án a műhely új bemutatóval jelentkezik, a Barlang c. előadás premierjére ismét a Nemzeti Táncszínházban kerül sor.

Az eseménysorozat menetrendje:
2009. szeptember 5. Tükörmély, Alterra – Kortárs Előadóművészeti Központ, Szeged
2009. szeptember 18. Infant, Kalászi Faluház, Budakalász
2009. szeptember 26. Vendégszerető / A tizedik vőlegény, SÍN Kulturális Központ, Budapest
2009. október 1. Fosszíliák, Nemzeti Táncszínház – Refektórium, Budapest
2009. október 9. Metszetek, Kalászi Faluház, Budakalász (a Kalászi Kortárs Tánctalálkozó)
2009. december 2. Barlang –Nemzeti Táncszínház, Budapest
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06