Mindkét fél nagy megtiszteltetésnek tartja
Elton John az Alice In Chains lemezén tűnik fel!
Mindkét fél nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a másikkal dolgozhatott egy szám elkészítésének erejéig. Szeptemberben jelenik meg az Alice In Chains Black Gives Way to Blue című új lemeze.
2009.08.13 19:45ma.huA zenekar 1995 után készített ismét stúdióalbumot, részben azzal a céllal, hogy kiírja magából a néhai frontember, Layne Staley 2002-es halála után felgyülemlett érzelmeket.
Az albumon egy érdekes kollaboráció is hallható majd, a lemez első számát Elton John énekli.
A popsztár szerepeltetésének ötletét Jerry Cantrell énekes-gitáros egyik barátja vetette fel, s bár először poén szinten merült fel a felkérés, Cantrell végül mégis felkereste Elton Johnt, akiről kiderült, hogy nagy rajongója a zenekarnak.
Alice In Chains
- "Először jót nevettem az ötleten, de aztán úgy voltam vele, hogy egy próbát megér a dolog. Elton nagy hatással volt rám zenei pályafutásom során mint dalszerző, és az, hogy közösen vettünk fel egy dalt, hatalmas megtiszteltetés számunkra. Az élmény, hogy vele dolgozhattunk egy stúdióban, egyszerűen varázslatos" - mondta a közös dalról Cantrell, míg Elton John így nyilatkozott a közös munkáról:
- "Gyönyörű dalban játszottam, nem tudtam ellenállni a kérésnek".
A szeptember 29-re várható, Black Gives Way To Blue című nagylemezen az alábbi dalok lesznek hallhatók:
01. All Secrets Known
02. Check My Brain
03. Last Of My Kind
04. Your Decision
05. A Looking In View
06. When The Sun Rose Again
07. Acid Bubble
08. Lessons Learned
09. Take Her Out
10. Private Hell
11. Black Gives Way To Blue
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


