Lélekrengető korpillanatképek
Válságjelek- fotókiállítás a nagy gazdasági világválság idejéből
A nagy gazdasági világválság idején készült fényképsorozatok nemcsak a fotózsurnalizmus iskolateremtő példái, hanem a fotóművészet kiemelkedő, szimbolikus, sokat idézett alkotásai is, amelyek máig meghatározzák a társadalmilag érzékeny látásmód legfontosabb ikonográfiai jellegzetességeit.
2009.08.12 10:26port.huA kiállításon különböző földrajzi térségekből származó, ismert és kevésbé ismert fotográfusok munkáit mutatják be.
Olyan művészek fényképeit, akik fontosnak tartották a gazdasági válság következményeinek az ábrázolását, és akik a szolidaritás lehetséges módját mutatták meg azáltal, hogy a szegénység, a társadalmi egyenlőtlenség általános fogalmát a lokális mindennapok szintjén ábrázolták drámai erővel.
Így mutatják be a kiállításon többek között a kitűnő svájci fotográfus, Theo Frey (1908-1997) sorozatát a Svájc hegyei között élő szegény parasztcsaládok hétköznapjairól, Walker Evans (1903-1975) dokumentumfotóit az amerikai vidék mindennapjairól, Luis Bunuel Föld, kenyér nélkül (1932) című megrázó erejű filmjét, és Kálmán Kata (1909-1978) Tiborc című fotószociográfiáját, a harmincas évek magyar falukutatói mozgalmának egyik alapművét.
A két világháború közötti időszak és a nagy krízis hatásának érzékeny lenyomatai a városi munkások életét dokumentáló munkásfényképészek, a hollandiai arbeidersfotografen, illetve a magyarországi Munka-kör tagjainak fotói, amelyekből 1932-ben az első magyar szociofotó kiállítást rendezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


