Kalapács alá kerül Potter szülőanyjának szülőszéke
Harry Potter szülőanyja eladja ülőszékét, melyen az első fejezet készült
Elárverezik Harry Potter szülőanyjának "szülőszékét", azt az ülőbútort, amelyen JK Rowling megírta varázslóinasos első két regényét.
2009.07.22 07:16MTIAz aukció oka nem az, hogy tönkre ment a világ legtehetősebb írónője, hanem jótékonyság. A szék amúgy mostoha körülmények tanúja: Rowling egy skóciai szinte fűtetlen önkormányzati lakásban ücsörgött rajta, miközben segélyeken élt, depresszióval küszködött - nem fogadták a kiadók lelkesen művét - és egyedül nevelgette kislányát.
Szerencsére lényegesen jobbra fordult sora, és a széket már 2002-ben elajándékozta egy jótékonysági, gyermeksegélyező árverésre. Akkor 15 ezer fontért - csaknem 5 millió forintért - kelt el. A mostani, internetes, eBay-aukcióból befolyó pénz egy része iskolakönyvekre költődik majd szegény országok nebulói számára - adta hírül az Ananova brit hírügynökség.
Rowling a székhez egy levelet is mellékelt, melynek végén azt írja a nem túl kényelmes ülőbútorhoz:"Nosztalgikus énem sajnálja, hogy távozol életemből, a hátam viszont nem."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


