A helyszínen több mint 5000 fesztiválozó van
Elindult a VOLT!
Tegnap este - a VOLT Fesztivál nyitónapján - több mint 5000 fesztiválozó elfoglalta szállását Sopronban. A helyszínen végzett gyors terepszemle során kiderült, a szervezők a fesztivált megelőző esőzések ellenére kulturált körülményekkel várták az érkezőket.
2009.07.01 15:40ma.huSzámos külföldi látogató is érkezett a fesztiválra, őket elsősorban – elmondásuk szerint - a nemzetközi sztárkínálat és a fesztivál jó hire vonzotta a Hűség Városába.
Egy Los Angelesből érkezett társaságtól megtudtuk: ők kimondottan a VOLT Fesztivál miatt érkeztek Sopronba, egy hetet ezt megelőzően Budapesten töltöttek, és nagyon jól érzik magukat Magyarországon! Akárcsak a Franz Ferdinand legénysége, akik már tegnap óta Sopronban laknak.
A világsztár csapat igazi turistaként tette magáévá Sopront: bicikliket béreltek és azzal fedezték fel Sopron belvárosát. Délután 4-kor indul a program a VOLT gigantikus nagyszínpadán. A mai napi fellépők között szerepel többek között – a Franz Ferdinand csapata mellett – az amerikai Delinquent Habits, a brit Chase & Status-páros, és a Che Sudaka.
A hazai sztárok között találkozhatunk az Eddával, a 30Y-nal és Soma Mamagésa is előadást tart a VOLT-osoknak.
Ezzel egyidőben gőzerővel zajlanak az előkészületek a soproni MKB Arénában, ahol délután 6-kor Ákos “40+1” című turnéjának záróeseménye nyitja meg hivatalosan a 17. Soproni VOLT Fesztivált.
Az elővételi adatok alapján hatalmas az érdeklődés a VOLT Fesztivál iránt. Belépőjegyek és bérletek azonban még a helyszínen is kaphatók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06