Kiállítás az ELTE Egyetemi Könyvtárában!
Csillagászat a zűrzavaros XVI. században!
A csillagászat történetének egyik legaktívabb korszakát mutatja be az ELTE Egyetemi Könyvtárában kedden nyílt kiállítás, amely A csillagok törvényei címmel az intézményben őrzött, XVI. századi csillagászati nyomtatványokból ad válogatást.
2009.06.12 16:15ma.huA XVI. század zivataros történelmi időszak volt, tele háborúval, járványokkal és éhínséggel, a tudomány azonban fejlődött. A csillagászat gyökerei ezekben a régi könyvekben, dokumentumokban találhatóak - hangsúlyozta Érdi Bálint, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) TTK Csillagászati tanszékének vezetője a kiállítás megnyitóján.
Felhívta a figyelmet a tárlat középpontjában álló "korszakalkotó" könyvre, Kopernikusz asztrológus, csillagász és matematikus 1543-ban megjelent, De Revolutionibus Orbium Coelestium (Az égi pályák körforgásáról) című művére, amely "megváltoztatta a világot".
Emlékeztetett arra, hogy 2009 a Csillagászat nemzetközi éve, mivel 400 éve annak, hogy Galileo Galilei először használt távcsövet csillagászati megfigyeléseihez, s felfedezéseivel a csillagászat hatalmas fejlődésnek indult.
Ugyancsak 1609-ben jelent meg Johannes Kepler azon munkája, amelyben közölte első két törvényét a bolygók mozgásáról. Knapp Éva, az ELTE Egyetemi Könyvtár Kéziratok és régi nyomtatványok osztályának vezetője, a tárlat rendezője elmondta, hogy a szeptember 30-ig látható kiállítással a csillagászat egy évszázadát, akkori jelenét kívánják bemutatni a közönségnek.
A tárlat három nagyobb egységre tagolódik: az első részben a korábbi évszázadok asztronómiával foglalkozó gondolkodóinak olyan írásai olvashatók, amelyek a XVI. században is megjelentek. Ezeket követik a XVI. századi művek, csaknem negyven dokumentum. A kiállítás zárásaként, egyfajta kitekintésként, a következő században született eredményeket, köztük Galileo Galilei és Giovanni Battista Riccioli egy-egy alapvető munkáját is láthatják az érdeklődők.
A látogató megismerkedhet például a középkori arab és keresztény csillagászatnak a XVI. században is fontosnak tartott műveivel, az 1468-1469-ben Hunyadi Mátyás udvarában élő és alkotó Johannes Regiomontanus munkáival, Petrus Apianus vagy Caspar Peucer, Kopernikusz vagy Tycho Brahe nyomtatásban megjelent munkáival is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


