Minden évben virágba borul a város...
Jubileumot ünnepel a Debreceni Virágkarnevál!
1966-ban adott hírt a sajtó arról, hogy augusztus 20-án rendezik meg Debrecenben az első Virágkarnevált -- az "alkotmány ünnepének tiszteletére". A magas költségek miatt azonban nem volt lehetőség arra, hogy minden évben virágba boruljon a város.
2009.06.11 19:10ma.huÁm a kilencvenes évektől minden évben újra örvendezhetünk a színpompás kocsiknak. 2009-ben 40. alkalommal rendezi meg Debrecen városa a Virágkarnevált, amely méltón a kerek évfordulóhoz az egész várost ünnepelni hívja Szent István ünnepén.
Debrecen ismét virágba borul. A város legnagyobb, Magyarország egyik legismertebb rendezvénye most egy kicsit más lesz mint az eddig megszokott. Az ünneplés már júliusban elkezdődik és közel egy hónapon keresztül várják meglepetések a karneválra érkezőket. Sok-sok újdonság, egyediség kíséri majd a rendezvényt.
Többek között „Útra kel a karnevál ” és Debrecenen kívül Budapesten a Szent István téren és Balatonfüreden a Tagore sétányon lesz majd látható egy virágkocsi, amely témáját tekintve szorosan kötődik Debrecen kultúrájához. Szintén újdonság a Baltazár téren felállított virágóra, amely visszafelé számolja a napokat, illetve megrendezik az Első Debreceni Országos Virágkötészet Verseny.
A belváros minden pontja a karneváli hangulatot idézi, hiszen Tündérkert várja a hűsölni vágyókat a Régi Városháza udvarán, a Kölcsey Központban a „virágos” meglepetések mellett békebeli kávázóval és korabeli olvasnivalóval kedveskednek a vendégeknek. A virágok mellett helyet kap kézműves vásár, virágkiállítással egybekötve, valamint fotókiállítás is, amely a korábbi karneválok hangulatából ad ízelítőt. Lesz továbbá minden délután gyerekjátszó műsorral, mókával, kacagással. A karneváli hét minden estére kínál programokat.
Augusztus 14-én Violettától Carmenig – szerelmes virágok a muzsika kertjében, Horgas Eszter és barátai adnak csodálatos hangulatú koncertet, az estet a Magma Tűzszínház látványos és nem mindennapi produkciója követi. Szombaton, 15-én a magyar nemzeti operát a Bánk bánt adják elő a Csokonai Színház művészei. A darab különlegessége, hogy visszanyúlnak az eredeti, Egressy-féle librettóhoz. Örömtánc szórakoztatja a közönséget vasárnap a Kossuth téren. Rúzsa Magdi, Sasvári Sándor és az Állami népi Együttes tagjainak közreműködésével.
A magyar rock and roll koronázatlan királya, Fenyő Miklós igazi retro bulit varázsol a Kossuth térre, hétfőn este. A fantasztikus koncerten bizonyára kevesen maradnak majd ülve. Augusztus 18-án folytatódik a retro buli, 19.00 órától az ABBA Singers Tribute Band szolgáltatja a talpalávalót, majd 20.30 órától Magyarország első „fiúbandája” az Első Emelet varázsol frenetikus hangulatot. A karneváli felvonulást megelőző estén a világhírű Saragosa Band koncertezik a Kossuth-téri színpadon, akik olyan népszerű slágerekkel érkeznek mint a Za Za Zabadak, Ay Ay Ay, Malai
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


