"Egy tyúkot minden fazékba"
Kiállítás a Nagy Válságról
Kiállítás nyílt USA 1929-39. A Nagy Válságtól a New Dealig címmel a milánói Mazzotta Alapítványnál.
2009.05.30 14:39MTIA kiállítás a 20. század eleji, a válság előtti, a prosperáló Amerika képeivel fogadja a látogatót. Olyan felvételekkel, amelyek az élet sötét oldalát leginkább a bűnügyi krónikák, a botrány, a halál felől közelítik meg. Az 1929-23-as nagy gazdasági válság azonban nyilvánvalóvá tette, hogy illúzió volt Herbert Hoover Egy tyúkot minden fazékba, két autót minden garázsba” választási jelszava.
A következő képek már erről a korszakról szólnak. A váratlan munkanélküliségről, az addig nem ismert szegénységről, a jövővel szembeni félelemről. Ebben a korszakban teljesedett ki az amerikai dokumentumfotó.
A Theodore Roosevelt elnök által létrehozott egyik hivatal Roy Stryker közgazdász vezetésével azt a feladatot kapta, hogy képekkel dokumentálja, milyen a helyzet a válság sújtotta területeken. Fotósok, rajzolók, festők, értelmiségiek mentek segíteni a hívó szóra és a képek, amelyeket készítettek, kendőzetlenül mutatták be a valóságot, hogy orvosolni lehessen a bajokat.
A kiállítás egyik kiemelkedő alkotása Walter Evans munkája: üres tányért szorongató bütykös kéz. A fotós azokat a jeleneteket öntötte képbe, amelyet John Steinbeck az Érik a gyümölcsben írt meg. Híres kép Dorothea Lange Emigráns anya című alkotása, valamint Lewis Hine Égi munkása, amely a New York-i Empire State Building felhőkarcolón dolgozó munkást ábrázolja, amint egy szál acéldróton kapaszkodik a magasban. Ez a kép azonban már az élet újraindulását dokumentálta és a válságból való kilábalásnak lett a szimbóluma.
Az ingyenes tárlat július 16-ig, majd szeptember 8-tól október 4-ig tart nyitva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


