Jean-Christophe Boclé kurzust tart!
Francia koreográfus a miskolci színházban!
Franciaországból érkezett Miskolcra Jean-Christophe Boclé koreográfus, táncművész azzal a céllal, hogy a Miskolci Nemzeti Színházban a tánctagozat tagjai számára egy közel kéthetes kurzust tartson.
2009.05.11 17:25ma.huJean-Christophe Boclé a Párizsi Zenei és Táncművészeti Nemzeti Konzervatóriumban tanulta a klasszikus, a kortárs, és a barokk táncművészetet Francine Lancelot mellett.
1995-ben alapította meg a Compagnie EKTOS-t, mintegy tucatnyi darabbal a tarsolyában. 2007 áprilisáig a Kulturális Minisztérium Zenei, Táncművészeti, Színházi Igazgatóságának alkotói és művészeti képzési felügyelője volt, jelenleg pedig a Frédéric Flamand által vezetett CCN Marseille-i Balettiskola igazgatója.
Miskolci kurzusának végén Jean-Christophe Boclé Veszprémbe, A Tánc Fesztiváljára utazik, ahol La Sirène Variation című koreográfiáját láthatja majd a közönség.
Jean-Christophe Boclé és a Miskolci Nemzeti Színház közötti kapcsolat kialakításában és a koreográfus miskolci munkájának lebonyolításában a színháznak értékes segítséget nyújtott a BATI International francia-magyar tanácsadó és szolgáltató társaság valamint az Alliance Française Miskolc.
Forrás: Miskolci Nemzeti Színház
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


