A színháznak nincs műsorterve a jövő évadra...
A Hevesi Sándor Színház vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi!
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház körül kialakult helyzet tisztázására, valamint az intézményvezető és a városvezetés felelősségének megállapítására a városi közgyűlés MSZP- és SZDSZ-képviselőcsoportja - közölte Devecserné Óvári Ibolya, az MSZP helyi frakcióvezetője.
2009.04.14 20:25MTIA jelenlegi helyzetről elmondta, hogy a színháznak nincs műsorterve a jövő évadra, nincs igazgatója és művészeti vezetője. Az elmúlt évben drasztikusan csökkent a nézőszám, a jó hírű színházban ma már nem érzik jól magukat a művészek és az alkalmazottak, megosztottá vált a társulat.
Az előzményekről megjegyezte: Stefán Gábor színházigazgató egy hónappal ezelőtt közölte Bagó Bertalan művészeti vezetővel, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését, majd ezt követően - máig ismeretlen okok miatt - lemondott vezetői posztjáról. A színház vezetésével átmenetileg Szabó József gazdasági igazgatót bízták meg.
A színészekkel március 31-én kellett megkötni a szerződést a jövő évadra, ez a kialakult helyzetben azt jelentette, hogy mindenkinek meghosszabbították a szerződését - tette hozzá a frakcióvezető. Információik szerint a következő évad előkészítéséről Bagó Bertalannal tárgyalnak, akinek a szerződése július 31-én jár le.
Devecserné Óvári Ibolya a kialakult helyzet egyik előzményének nevezte, hogy az elmúlt évben hamis meghívólevelek és sikeres pályázatról szóló értesítések érkeztek a színházba. Az ügyben Stefán Gábor színházigazgató akkor feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrség a színház megbízási szerződéssel foglalkoztatott nemzetközi referense ellen magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslatot tett a Zalaegerszegi Városi Ügyészségnél.
Más bűncselekményt, így a szintén vizsgált csalást nem állapították meg, ez utóbbi csak akkor lett volna bizonyítható, ha kiderül, hogy az elkövető haszonszerzési céllal hamisította a meghívásokról vagy támogatásokról szóló leveleket.
Az üggyel kapcsolatban Devecserné Óvári Ibolya elmondta: a vizsgálóbizottságnak kell majd eldöntenie, hogy hibázott-e a színházigazgató, amikor megbízási jogviszonyban dolgozó személyre bízta a nemzetközi kapcsolatokat.
Mint hozzátette, az elmúlt évben elvégzett belső vizsgálat kimutatta, hogy 2007-2008-ban 20 millió forintot fordított a színház a nemzetközi kapcsolatokra; az összeg 90 százalékát 2008-ban költötték el.
Ha nincs lehetőség bizottság felállítására, a közgyűlés kulturális bizottságának a kompetenciájába is beleférne, hogy elemezze a színház körül kialakult helyzetet és megtegye a javaslatait - jegyezte meg a frakcióvezető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


