Legutóbbi munkája A Grönholm-módszer volt!
Erős Balázs lett a MU Színház új művészeti vezetője!
Leszták Tibor tavaly decemberi halálával művészeti vezető nélkül maradt a MU Színház. A pozícióra pályázatot írtak ki, melyre kilencen jelentkeztek. A befutó Erős Balázs lett.
2009.03.18 19:30ma.huA MU Színház megüresedett művészeti vezetői posztjának betöltésére kiírt nyilvános pályázatra jelentkezők közül a MU Színház Egyesület március 3-i közgyűlésén Erős Balázs pályázót választotta meg. Az új művészeti vezető megbízatása a következő - 2009/2010-es - színházi évadtól lép életbe.
Erős Balázs 1975. június 14-én születtett Budapesten. A Madách Imre Gimnázium elvégzése után a Bálint György Újságíró Iskola képzését is abszolválta, majd 1994-ben felvételizett a Pinceszínház rendező és dramaturg szakára, két évvel később pedig a Miskolci Egyetem magyar szakára.
Rendezőasszisztensként, valamint produkciós vezetőként több Krétakör-darabban közreműködött. A KoMa Társulattal is dolgozik, egyik legutóbbi munkája A Grönholm-módszer.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


