Programajánló
Csaknem negyven borászat várja a közönséget a Budafoki Borfesztiválon
Csaknem negyven borászat, valamint helyi és országos ismertségű művészek, nemzetiségi műsorok és gyerekzenekarok is várják a családokat a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon szeptember 6. és 8. között.
2024.09.03 16:12MTIA Budafok-Tétényben megrendezett program célja, hogy bemutassa a helyi borászati, pezsgőkészítési hagyományokat, valamint a magyar kézműves kereskedőket és vendéglátókat, ezért 36 borász, 64 vásáros és 28 ételstand várja a látogatókat - áll a kerület közleményében.
Az Oroszlános udvarban romkocsmák hangulatát idéző kialakítással, a nagyszínpadon könnyűzenei programkínálattal várják a látogatókat. A piactéri nagyszínpadon popzenei műsorok, a Városház téri kisszínpadon pedig szeptember 7-én kisebb formációk, akusztikus és mainstream koncertek lesznek.
A Piactér mellett helyezkedik el a rendezvény sziesztapontja, ahol új borászatok, vendéglátóhelyek mutatkoznak be, a gyerekligetben a kisgyerekes családokat várják, a Játék utcában pedig kézműves termékek, játék-, dísz- és ajándéktárgyak között lehet válogatni.
Mindezeken túl lesz még zsonglőrbemutató, cirkuszi játszóház, a tűzoltóplaccon játékos tűzoltógyakorlatok, kosaras körhinta, zumbabemutató, nyomozás Nyulász Péter íróval, ügyességi és népi fajátékok, Campona-élménysátor.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elfogtak egy férfi, akit szexuális erőszakkal és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítanak
- 21:10 Szeizmikus krízis Görögországban - Több mint 12.800 földrengés rázta meg a Santorini-Amorgos övezetet
- 20:30 11 vasutas hősies, gyors és profi cselekvésével több mint 30 vasúti kocsit mentett ki a tűzből
- 18:28 Hankó Balázs: február 12-én dupla nyugdíjat kapnak a nyugdíjasaink
- 16:36 Traktorok bénították meg London belvárosát - a brit farmerek az új adó ellen tiltakoznak
- 14:17 Trump rendelete nyomán a Google Maps átnevezte a Mexikói-öbölt
- 13:10 Meteorológia: az idei tél leghidegebb reggelére ébredtünk
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06