Scherer Péter első rendezése: Lutz Hübner: Kikatt!
Osztályterem-színházi előadás a Kolibriben!
Március 21-én 19 órakor Kikatt címmel mutatja be új osztályterem-színházi előadását a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház a Kolibri Pincében. A földrajztanárnő és bukásra álló diákja között a tettlegességig fajuló konfliktusról szóló darab a Klamm háborújával számos fesztiváldíjat elnyerő Scherer Péter első rendezése.
2009.03.13 18:00ma.hu- „Otthon sem voltam képes beszélni a dologról, csak később, amikor már a fürdőkádban feküdtem. Habfürdő, gyertyafény, Tilda meg én kiittunk egy egész üveg pezsgőt, de én csak bőgtem, tulajdonképpen egész este bőgtem. Végül csak elmeséltem, mi történt velem, de úgy, mintha én tehetnék mindenről, úgyhogy Tilda a végén rám ordított, hogy hagyjam már abba, hogy mindenért magamat hibáztatom. Egy diák leütött, és ennek semmi köze semmihez. Se a pedagógiai képességeimhez, se a személyiségemhez, se semmihez. Egyedül az számít, hogy erőszak áldozata lettem, hogy megvertek, és még örülhetek, hogy ennyivel megúsztam."
Chris bukásra áll földrajzból. Hármasért könyörög tanárnőjének, hogy érettségizni mehessen. Mikor Stöhr tanárnő lekezelően visszautasítja, Chris - elborult fejjel - megveri őt. Különös kapcsolatuk ezzel kezdődik: a tanárnő ahelyett, hogy jelentené az esetet az igazgatónak, délutánonként korrepetálni kezdi a fiút.
A különórák alatt megismeri Chris életét, családi körülményeit, problémáit. Viszonyuk már-már bensőségessé válik…
Pelsőczy Réka
Lutz Hübner: Kikatt
Fordította: Kovács Kristóf
Stöhr tanárnő - Pelsőczy Réka m.v.
Chris - Szanitter Dávid
Dramaturg: Kovács Kristóf
Zenei munkatárs: Bornai Szilveszter
A rendező munkatársa: Hajsz Andrea
Rendező: Scherer Péter m.v.
Bemutató: 2009. március 21. 19 óra, Kolibri Pince (Andrássy út 77.) Forrás: Kolibri Színház
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


