Kultúra
Reigl Judit egyik festménye is szerepel a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján
Az ünnepi aukciós anyag egyik kiemelt tétele lesz Reigl Judit Tömbírás című sorozatának 1959-ben készült, vörös és fekete pászmákból álló darabja.
2023.12.09 00:30MTIReigl Judit Tömbírás sorozatának egyik darabja mellett Keserü Ilona, Fajó János, Rozsda Endre művei is szerepelnek a Virág Judit Galéria 13. aukcióján, amelyet a háború utáni és kortárs műveknek szentelnek december 19-én a Budapest Kongresszusi Központban.
A Virág Judit Galéria MTI-hez eljuttatott pénteki tájékoztatója szerint az ünnepi aukciós anyag egyik kiemelt tétele lesz Reigl Judit Tömbírás című sorozatának 1959-ben készült, vörös és fekete pászmákból álló darabja, amelynek kikiáltási ára 26 millió forint.
Reigl Judit élete nagy részét Franciaországban töltötte, a magyar származású művészt a nemzetközi szürrealizmus és akciófestészet élvonalába sorolják. Munkái megtalálhatók a világ legfontosabb kortárs köz- és magángyűjteményeiben. Jelenleg is tart centenáriumi kiállítása a Műcsarnokban, és a világ számos pontján ünneplik a magyar művész születésének 100. évfordulóját.
Licitálni lehet Keserü Ilona Utókép 5. (Háromszoros nap) című alkotására, amely a keleti és ősi kultúrákban, vallásokban megjelenő napértelmezésekre is reflektál. A festmény kikiáltási ára 12 millió forint. Fajó János 1973-ból származó Piskóták III. című műve 7,5 millió forinttól kelhet el, a festmény becsült értéke 13-17 millió forint között van. Fajó jellegzetes piskóta motívumai 1971-től jelennek meg az életműben. A most aukcióra kerülő kép vörös, kék, sárga és rózsaszín piskótákat ábrázol, és tematikus sorozat egyik kiemelkedő darabjának számít - írják a tájékoztatóban.
Elárverezik Rozsda Endre Cache-cache című, 1976-ban festett alkotását, amely álomszerű, "idő nélküli térbe" invitálja a nézőt, kikiáltási ára pedig 10 millió forint. Az aukció tételei között szerepelnek még többek között Bak Imre, Nádler István és El Kazovszkij művei is.
A háború utáni és kortárs művekből álló kiállítás az árverést megelőző két hétben ingyenesen tekinthető meg a Virág Judit Galériában, a klasszikus műveket felvonultató aukció darabjai mellett - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 18:34 Higiéniai problémák egy wellness-szállóban, a NAV leengedte a medence vizét
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06