Megkerült a festménytolvaj!
Szaúdi gyűjtő lopatta el a Picasso-képet!
Szaúd-Arábiai gyűjtőnek fájt a foga a Sao Pauló-i Szépművészeti Múzeumban őrzött Picasso- és Portinari-festményre, amelyeket tavaly decemberben loptak el, de január elején már meg is találtak.
2008.01.27 10:22MTISzaúd-Arábiai gyűjtőnek fájt a foga a Sao Pauló-i Szépművészeti Múzeumban őrzött Picasso- és Portinari-festményre, amelyeket tavaly decemberben loptak el, de január elején már meg is találtak.
A lopást hárman hajtották végre, közülük kettőt elkaptak, a harmadik pedig feladta magát, és elmondta a rendőrségnek, hogy Pablo Picasso Suzanne Block portréja című és a legnagyobb brazil festő, Candido Portinari A kávészüretelő című festményét egy szaúd-arábiai gyűjtőnek kellett volna leszállítani, ám a nevét nem tudni. A két képet tavaly december 20-án lopta el a három férfi - feszítővassal és autóemelővel nyitották ki a múzeum egyik acél ajtaját -, majd január 8-án bukkant rá a rendőrség a festményekre egy házban, Sao Paulo egyik külvárosában.
A rendőrségnek már csak az a feladata, hogy elkapja a ház tulajdonosát és a megrendelőt vagy megrendelőket. Szakértők szerint Picasso 1904-es, azaz kék korszakában készült festménye 50 millió dollárt (8,7 milliárd forint) ér, Portinari képe pedig 5-6 millió dollár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


