Mojszejev, Trilok Gurtu és Parasztbecsület!
Fergeteges produkciók a Győri Tavaszi Fesztiválon!
Március 20-án kezdődik a tavaszi fesztivál győri kéthetes programsorozata : fellép a Mojszejev Balett, ütőegyüttesével az indiai Trilok Gurtu, Mascagni Parasztbecsület című operájának koncertelőadását pedig a Nemzeti Énekkar szólaltatja meg.
2009.03.05 15:20MTIA telet temető és a tavaszt váró rituális játékot szabadtéren, a belvárosi utcákban, tereken mutatják be. A vidám előadás a városlakók figyelmét kívánja felkelteni a fesztivál programjai iránt. A fesztivál gerincét a zenei rendezvények alkotják.
A Csík zenekar Dresch Mihály közreműködésével március 24-én ad koncertet. Két nappal később Bakacsi Béla zenés estjére kerül sor Azok a '60-as évek címmel. A tavaszi program kiemelkedő eseményének ígérkezik a Győri Nemzetközi Ütős Fesztivál, amelynek ezúttal tizedik alkalommal ad otthont a Rába-parti város.
Március 26. és 28. között számos együttest, köztük a magyar Ritmo Samba Batucadát, a világ élvonalában számon tartott indiai születésű Trilok Gurtut és nemzetközi csapatát, továbbá két magyar és két amerikai ütős alkotta kvartett hangversenyét, illetve a grazi Studio Percussion koncert show-ját hallhatják-láthatják az érdeklődők.
Az Edda együttes március 29-én, Zorán április 2-án vendégszerepel Győrött.
Mojszejev
A tánc szerelmeseinek március 25-én az Igor Mojszejev Balett műsorát, a színházkedvelőknek Örkény István Macskajátékát és Bernard Slade Jövőre, veled ugyanitt című vígjátékát kínálják a szervezők budapesti művészek előadásában március 31-én, illetve április 4-én.
A Parasztbecsület című Mascagni-opera koncertelőadásán közreműködik Wiedemann Bernadett, Alexandru Agache, Schwartz Lúcia, Sánta Jolán és Miroslav Dvorsky.
A Nemzeti Énekkart Antal Mátyás karigazgató, a győri filharmonikusokat Medveczky Ádám karnagy vezényli. A produkciót árpilis 4-én mutatják be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


