Jelentős esemény a Csokonai Színházban!
Én, Károli Gáspár- Monodráma ősbemutató Debrecenben!
Tóth-Máthé Miklós monodrámájának ősbemutatója több szempontból jelentős esemény a Csokonai Színházban. Károli Gáspár szerepét Kóti Árpád pályára lépésének 50 éves évfordulóján játssza el, és - a debreceni szerző legnagyobb örömére - darabjának ősbemutatója a Biblia évének alkalmából került a színház műsorára.
2009.03.02 16:00ma.hu- „Először regényt írtam a bibliafordító prédikátorról „Megszámlálta futásodat" címmel, később abból „emeltem" ki a monodrámát. Mintha maga a hősöm, Károli Gáspár akarta volna így, hogy minden regényes „mellékösvényt" kerülve egyetlen nagy monológban mondhassa el annak a négy esztendőnek a történéseit, amíg élete főművén a teljes Szentírás magyarra fordításán munkálkodott.
Most már én is úgy érzem, hogy Károli megidézéséhez ez a vallomásos forma a kifejezőbb. A regény távolságtartásával szemben itt módjában áll megosztani velünk a gondolatait, vívódásait, láttatni hitének erejét, hogy ezáltal a ma embere is meggyőződhessen egy korszakos jelentőségű vállalkozás egyedi voltáról." (Tóth-Máthé Miklós)
Fotó: Máthé András
Tóth-Máthé Miklós: ÉN, KÁROLI GÁSPÁR
- monodráma -
Károli Gáspár: Kóti Árpád
Rendezőasszisztens: Jóvér Csaba
Ügyelő-súgó: Kató Anikó
Zenei munkatárs: Berkesi Sándor
Tervező: Libor Katalin
Rendező: Árkosi Árpád
Bemutató: 2009. február 27. - Horváth Árpád Stúdiószínház
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


