Kultúra
Eurovíziós Dalfesztivál - Három ország visszalépett a költségek miatt
Megemelték a nevezési díjat.
2022.10.21 00:30MTIBulgária, Észak-Macedónia és Montenegró műsorszolgáltatói bejelentették, hogy nem vesznek részt a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon a megemelt nevezési díj miatt.
A dalversenyt szervező Műsorszolgáltatók Európai Szövetsége (EBU) csütörtökön hozta nyilvánosságra a verseny 37 résztvevőjének listáját. Azt nem közölték, hogy az egyes országok műsorszolgáltatói mennyit fizetnek a nevezésért. A BBC News beszámolója szerint azonban az összes résztvevő költsége általában mintegy ötmillió font (2,3 milliárd forint) körüli összegre rúg, a rendező országnak pedig további költségei is vannak.
Az előző dalfesztivált Ukrajna nyerte, Bulgária, Észak-Macedónia és Montenegró nem jutott tovább a verseny elődöntőjéből.
Az Ukrajnában dúló háború miatt a második helyezett Nagy-Britannia vette át a házigazda szerepét, és Liverpoolt választották a dalfesztivál megrendezésére részben azért, mert Ukrajnát állította a pályázata középpontjába.
Oroszország korábban a rendezvény jelentős finanszírozója volt, de az Ukrajna ellen indított háború miatt kizárták a dalfesztiválról. Emiatt azonban megnőttek a résztvevők költségei.
A szervezők a BBC News-nak hangsúlyozták, hogy az EBU megpróbálja a résztvevők költségeit megfizethető szinten tartani.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06