A szexuális forradalom köré szerveződik!

Újra MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál!

Idén április 25. és május 2. között rendezik meg Győrött a MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Fesztivált. Ahogy a rendezvény törzsközönsége már megszokhatta, évről-évre speciális tematika, a szexuális forradalom - köré szerveződik a programok jelentős része.

2009.02.24 18:30ma.hu

Ennek megfelelően „vérbő” zenei koncertek, valamint olyan művészi erotikus filmek várják majd az érdeklődőket, amelyek bár a maguk idejében nagy vihart kavartak, messze állnak a pornófilmek világától.
 
A fesztivál először hirdetett versenyt játékfilm kategóriában. Így az idei versenyprogramba nevezett 1250 alkotásból - amelyek a világ 66 országából érkeztek - a MEDIAWAVE–n már hagyományosnak számító animációs, kisjáték-, kísérleti és dokumentumfilmek mellett egészestés játékfilmeket is csemegézhet a közönség. 

A filmek között szép számban vannak olyan díjnyertes művek, amiket Magyarországon ezelőtt még nem mutattak be. A MEDIAWAVE’2009 filmes szekciójának kiemelt vendége Románia lesz, az ország izgalmas, évről-évre meglepetésekkel szolgáló filmművészetét igyekeznek minél átfogóbban bemutatni a szervezők. Az idei zenei program ismét bőven tartogat meglepetéseket. 

A nyitónapra két dél- és közép-amerikai zenekart, az argentin Astirellót, valamint a kubai Omar Sosat és az Afreecanos Quartetet sikerült Győrbe csábítani. De fellép a jazzlegenda Lee Konitz Minsarah nevű formációjával, aztán Jamaaladeen Tacuma a Coltrane Configurations élén. Újdonságnak számít a THANKS JIMI FESTIVAL. 

Az egynapos minifesztivál lényege és csúcspontja, hogy az itthonról és a környező országokból jelentkező blues és rockzene rajongó gitárosok rövid próbát követően neves zenészek vezetésével közösen játsszák majd el Jimi Hendrix „Hey Joe” című számát. A lengyelországi Wroclaw főterén 2008-ban már 1951 gitáros játszotta el a számot, jelenleg ez a döbbenetes hatású koncert Guinness rekordnak számít a világon. Az első magyarországi eseményt egész napos - bluesra hangolt - zenei fesztivál vezet fel és koronáz meg. 

Az est főzenekara a TM Stevens & Shocka Zooloo Band. Ismét működnek majd zenei workshopok neves külföldi zenészek vezetésével, melyben hazai és külföldi muzsikusok több napig azon dolgoznak, hogy munkájuk gyümölcsét egy zárókoncerten mutassák be az érdeklődők számára.

A stílusalkotó Zion Train angliai dance-dubcsapat fúvósszekciója által alapított Love Grocer a győri reggae fiatal tehetségeivel, az Újkut HK-val fog együtt dolgozni. Pavel Fajt cseh dobfenomén Drummediawave név alatt ütősegyüttest vezet majd. A tavalyi fesztivál legnagyobb közönségsikerét magáénak tudható francia Pulcinella zenekar, amely a zenén túl színházi elemeket is alkalmaz, tovább folytatja műhelymunkáját a Dzsindzsa névre keresztelt magyar jazzformációval. 

Ferenczi György és zenekara a Rackajam a győri Colombre Band tagjaival kiegészülve népzenészekkel dolgozik majd egy egyedi produkció létrehozásán. Lewis Jordan amerikai költő-szaxofonos Grencsó István közreműködésével a big band (nagyzenekari) forma megújításával fog kísérletezni osztrák és magyar muzsikusok társaságában

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.