Aláírták a megállapodást Chen Yu-val!
Készül a magyar-kínai koprodukciós film!
Filmkoprodukciós megállapodást írt alá február 13-án Pál Ödön, a magyar Superplan Stúdió igazgatója valamint Chen Yu, a pekingi Beijing Kunlun Filmtervezési Központ vezetője.
2009.02.20 21:00ma.huA pekingi Magyar Nagykövetség közvetítésével létrejött megállapodás célja: az "Igazgyöngy a Dunában" munkacímet viselő magyar-kínai koprodukciós játékfilm elkészítésében való együttműködés feltételeinek rögzítése.
A játékfilmgyártás történetében ez lesz az első egész estés magyar-kínai koprodukciós film, így önmagában az együttműködési szerződés aláírása is úttörőnek tekinthető a maga nemében.
A film célja, hogy a filmművészet egyetemes nyelvén, bemutassa a magyar nézőknek a kínai reform és nyitás politikájának meghirdetése óta eltelt 30 év által hozott óriási társadalmi, gazdasági változásokat, az új Kínát.
Ugyanakkor egy romantikus történeten keresztül a kínai nézőknek is alakalma nyílik megismerni a modern Magyarországot, természeti és építészeti kincseinket.
Ilyen módon a megállapodás dinamizálhatja a két ország közti szellemi párbeszédet, ami ösztönző hatással lehet a turizmusra, a hallgatói mobilitásra és az üzleti befektetésekre egyaránt.
Kapcsolódó írások:
- Puskás, Hungary - a tisztelet filmje Puskás Ferencről!
- A popdíva Guy Ritchie filmjét is megbuktatta?!
- Filmsztárok számai egy használt telefon áráért
- Megvannak az 59. berlini filmfesztivál díjazottjai!
- Képek - Perui-spanyol koprodukciós film kapta az Arany Medvét a Berlinalén
- Tízmillióan nézik Netflix filmjeit
- Kiszel Tünde: Durva aktot és felnőtt filmet soha!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


