Az alkotók: Ladányi Andrea és Barta Dóra!
Hölgyválasz - női alkotók a Táncszínházban!
A Nemzeti Táncszínház Nőnap alkalmából indított előadássorozatának gálaestjén három táncművész-koreográfus egy-egy alkotását tekinthetik meg. Az est első darabjának koreográfusát nem kell részletesen bemutatni.
2009.02.24 16:30ma.huLadányi Andrea Liszt- és Harangozó-díjas érdemes művész: táncművész, koreográfus, mozgástervező, a Magyar Film- és Színházművészeti Egyetem Mozgástanszékének vezetője.
A hazai és nemzetközi színpadokon egyaránt otthonosan mozgó művésznő ezen az estén Factory & Hearts című koreográfiáját mutatja be.
Barta Dóra Harangozó-díjas érdemes művész – táncművész, koreográfus, táncpedagógus – korábban hosszú ideig a Szegedi Kortárs Balett tagja volt. 2000 óra koreografál – a 2008-as Táncfórum keretében a Nemzeti Táncszínház színpadán is bemutatkozott Bernarda Alba háza című egész estés művével. Ez alkalommal Le jeune homme et la mort c. darabja kerül színre.
Horváth Zsófia Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus a Honvéd Táncszínház táncos szólistája. 1998 óta koreografál – az est harmadik darabjaként Etűdök népdalokra c. műve látható.
Az előadás után Schäffer Erzsébet, a Nők Lapja újságírója beszélget az előadássorozat alkotóival: Barta Dórával, Ladányi Andreával, Horváth Zsófiával, Foltin Jolánnal és Bozsik Yvette-el.
Hölgyválasz gálaest Ladányi Andrea, Barta Dóra, Horváth Zsófia
Március 6. péntek, 19.00 óra Nemzeti Táncszínház – Színházterem
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


