Az Új Színház pályázatainak eredményei!
Kőfalpálya-pályázat! Lőkös Ildikó, Magács László is bírált!
Az Új Színház két pályázatot is meghirdetett a tavalyi év végén, melyek eredményhirdetésére hétfőn kora délután került sor a színház nagyszínpadán.
2009.02.24 16:00ma.huA második alkalommal kiírt Kőfalpálya-pályázat célja az volt, hogy bemutatkozási és játszási lehetőséget biztosítson független, a kőszínházi struktúrán kívül maradó színházi alkotóknak, csoportoknak.
A pályázatokat a Lőkös Ildikó, Magács László, Novák János, Szűcs Katalin Ágnes, Takács Katalin és Márta István összetételű zsűri bírálta el. A 19 beérkezett pályamű közül a zsűri két győztest is hirdetett: a Cziczó Attila vezette Fészek Színház Fém című darabját március 27-én, azaz az idei Színházi Világnapon mutatják be az Új Színház stúdiószínpadán.
A másik nyertes A világszép nádszálkisasszony című mesedarab Litvai Nelli feldolgozásában, Baksa Imre rendezésében, jórészt az Új Színház művészeivel. Ennek bemutatójára ősszel kerül sor.
A nagy sikerrel játszott Tisztújítás című előadás kapcsán ellentétes kritikai vélemények láttak napvilágot, ezért "Gagyi vagy nem gagyi?" címmel a színház.hu-val közösen hirdettünk esszépályázatot esszéisták számára.
A pályázat feleletet várt arra, hogy a "gagyi" bármely formai vagy tartalmi megjelenése tárgya, illetve eszköze lehet-e a művészetnek. A zsűrit Karsai György, Csáki Judit, Gosztonyi János, Hársing Hilda, Márta István, Pethő Tibor és Szinetár Miklós alkotta.
A 12 pályázat elolvasása után a zsűri az első díjat megosztotta két pályamű között, melyek szerzői Szemessy Kinga és Tara Andrea. A győztesek 25-25 ezer forint jutalomban részesülnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


