Lux Ádám főszereplésével mutatják be!
Dosztojevszkij: Feljegyzések egy egérlyukból a Komédium Színházban!
Zuvoljovnak elege van a föld feletti világból. Levonul a föld alá. Nem csak az emberiségből van elege, leginkább saját magát utálja. De itt sem lehet egyedül, hiszen ott a színházi közönség, és nézik.
2009.02.17 22:30ma.huKénytelen kinyilatkozni, kénytelen megindokolni életét, és ebben saját gyűlölt szerepét. Abszurd és megható elemek keverednek az általa a világba ordított sérelmekben. Elmulasztott párbajok, elmulasztott szerelmes éjszakák, vértelen és komikus nappalok. Igazi dosztojevszkiji világ.
És egyben pazar lehetőség egy kiváló színész számára az érzelmi skálák teljes felmutatására. Sajátos utat jár be a hivatalnok: a teljes elzárkózástól először egy modortalan tiszt, majd egy egyszerű bordélyházi örömlány juttatja el az emberiség megváltásának gondolatáig -természetesen a maga abszurd módján.
Lux Ádám évekkel ezelőtt sikerre vitte a Gólyakalifa című regény színpadi változatát, évekig tartó előadássorozat, külföldi turné, majd tévéjáték. A Feljegyzések az egérlyukból ennek a pályának újabb fontos állomása lehet.
Szereplő:
Mihail Ivanovics Zuvojlov, törvényszéki ülnök: Lux Ádám
Színpadra alkalmazta és rendezte: Pozsgai Zsolt
Látvány: Faltisz Alexandra
A rendező munkatársa: Mester Éva
Komédium Színház (V. Tüköry u. 5.)
2009. február 18. szerda
Kapcsolódó írások:
- Antigoné-tükör a Gárdonyi Géza Színház nagyszínpadán!
- A szolnoki Szigligeti Színház bemutatja a Csókos asszonyt!
- Mahagonny városának felemelkedése és bukása a Thália Színházban!
- Színházi premier: Harold Pinter: Enyhe fájdalom!
- Ősbemutató a Budapesti Kamaraszínházban!
- Juhász Kata Társulata: Bach-testben a MU Színházban!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


