Kamerák kerszttüzében vonult fel a hazai színésznő
Tóth Orsi legtehetségesebb fiatal színésznő?
Az európai filmszakma legtehetségesebb fiatal színészeit felvonultató Shooting Stars programban Tóth Orsi is bemutatkozhatott hétfőn a berlini filmfesztiválon!
2009.02.10 19:15MTI
A Berlinaléra meghívott tíz fiatal színész a seregszemle igazgatójától, Dieter Kosslicktól vehette át a Babelsberg Filmstúdió által felajánlott díjakat.
A Berlinale Palotában megrendezett díjátadót megelőzően az ifjú sztárok - köztük a Mundruczó Kornél filmjeiből is ismert Tóth Orsi - a kamerák kereszttüzében egyenként vonultak végig a csaknem 200 méter hosszú vörös szőnyegen.
Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az Európai Filmpromóciós Szervezet által immár tizenkettedik alkalommal megszervezett, úgynevezett Shooting Stars programba a zsűri döntése alapján összesen tíz fiatal európai színésztehetség kapott meghívást, így többek között egy-egy ír, angol, spanyol, francia, olasz és dán színész, valamint - egyedüli kelet-közép-európaiként - Tóth Orsi.
Vezér Éva tájékoztatása szerint az ifjú sztárok hétfőn nemzetközi sajtótájékoztató keretében találkoztak az újságírókkal, s a meghívott közönség filmjeikből egy-egy bejátszást is láthatott.
A Berlinale fő színpadán ezután mindegyikük külön is bemutatkozhatott. Mint azt Tóth Orsi elmondta: úgy véli, nemcsak a Deltának, de korábbi filmjeinek, így a Johannának és a Szép napoknak is köszönheti, hogy meghívták a Shooting Stars programba.
- "A Berlinale jó hely arra, hogy az ember ne egy film, hanem önmaga reklámjaként jelenjen meg, azaz, hogy bemutatkozzon" - tette hozzá Tóth Orsi, akire kedden Budapesten már színházi szereplés vár, és akinek jelenlegi filmes tervei között egy kanadai rövidfilm és egy holland játékfilm szerepel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


