A jampecok a Chevroletben agyba-főbe nyomják
Videó! Filmen a Fenyő Miklósról szóló musical, a Made in Hungaria
Film lett a Made in Hungariából, a József Attila Színházban nyolc éve nagy sikerrel futó musicalből, amely Fenyő Miklós ifjúkori éveiről szól; Fonyó Gergely rendező alkotását csütörtöktől mutatják be a mozik.
2009.02.01 13:27MTIA film feleleveníti, hogy a ,60-as évek elején egy kamasz négy év után visszatér az Egyesült Államokból a kommunista Magyarországra, és minden vágya, hogy elterjessze a rock and roll "vírusát" Budapesten.
A beilleszkedéskor számos nehézségbe ütköző Miki benevez a Ki mit tud? című vetélkedőre és a Hungária együttes története elkezdődik. A szereplőket, a Fenyő Miklóst alakító Szabó Kimmel Tamást és a szerelmét játszó Kiss Tündét mintegy ezer jelentkező közül választották ki. A zenész riválisa Fenyő Iván, mellette szerepel még a filmben Scherer Péter, Hegedűs D. Géza, Dunai Tamás és Vándor Éva. Feltűnik a vásznon Bereményi Géza író-rendező is.
"Bereményi írta az 1981-ben bemutatott Megáll az idő forgatókönyvét, ami szintén a 60-as évekről, részben a rock and rollról szól. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elolvasta a Made in Hungaria forgatókönyvét és néhány óra töprengés után elvállalta a pártvezető szerepét" - mondta Fonyó Gergely, a film rendezője az MTI-nek. Kitért arra, hogy nyolc éve látta a musicalt és érezte, hogy abban benne van egy mozi lehetősége.
A forgatókönyvet Tasnádi István írta, a dramaturg Köbli Norbert volt. Úgy vélte, vannak jó értelemben vett klisék, amelyek hozzátartoznak az ilyen típusú filmek érzelmi világához, ugyanakkor a film néhol a paródia határát súrolja, például abban a jelenetben, amikor egy velorex és egy régi Skoda versenyez egymással.
Fonyó Gergely szerint a filmben nemcsak a retró van benne, mert a mozi a fiatal szereplők miatt nagyon mai is tud lenni. A forgatás 45 napig tartott, az egyik fő helyszín az egykori Ikarus művelődési ház volt, ami kiválóan alkalmas volt a régmúlt felidézésére. "A rock and roll örökzöld. Azt tapasztalom, hogy akármennyire is jönnek új zenei stílusok, népszerűsége nem változik.
A film is arról szól, ami körül a rock and roll forog: lázadásról, a szabadságról, szerelemről, barátságról" - tette hozzá Fonyó Gergely.
Fenyő Miklós az elmúlt 40 évben 28 albumot készített, mintegy négyszáz dalt írt; az elsőt, a Csavard fel a szőnyeget! címűt 16 évesen. "A történet nagy része valóban megtörtént, nem fikció, az a rivalizálás is igaz, ami a filmben Miki és Röné között van, bár egy kicsit másként voltak a dolgok. Zaklatásokra is emlékszem, hiszen az Egyesült Államokból tértünk vissza egy kommunista Magyarországra" - fogalmazott a zenész az MTI-nek.
Íme, az előzetes - február 5-től mozikban a film!
Hozzátette: nem könnyű ezeket a dolgokat felidézni, hiszen több mint negyven évvel ezelőtt történtek. Arra a kérdésre, megbánta-e valaha, hogy 1960-as évek elején szüleivel négy év után hazatért Amerikából, azt válaszolta: voltak ritka pillanatok, amikor lelkileg maga alatt volt és akkor beszélgetett erről a szüleivel, de ezek gyorsan tovatűntek.
Mint kifejtette, a film hitelesen mutatja, ahogyan az akkori politikai közegben kellett létjogosultságot teremteni a rock and rollnak és mi mindennel kellett megküzdeni ennek érdekében. Kitért arra, hogy 13 éves volt, amikor visszajöttek, és miközben a filmben azt meséli, hogy Amerikában Jerry Lee Lewis koncertet látott, itthon még nyoma sem volt a rock and rollnak, még a luxemburgi rádióadót sem hallgatta senki.
Hozzátette: a dolgok aztán gyorsan változtak, egy-két év múlva már más volt a helyzet.
Felhangzik a filmben többek között a Ciao Marina, a Gyere, gyere, Juli, a Casino Twist, az Eszelős szerelem, a Meghalok, hogyha rám nézel és a Made in Hungaria. Fenyő Miklós terveiről annyit mondott az MTI-nek, hogy vannak színházi felkérései és az évente hagyományosan megrendezett két nagy koncertet ezután is meg akarja tartani.
Kiemelte: nem rajta múlik, lesz-e még valaha Hungária koncert, hanem azon, van-e erre a közönségnek igénye és elő tudják-e teremteni az üzleti szféra bevonásával a rendezéshez szükséges összeget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


