Meghalt a balettművészet meghatározó alakja!
Elhunyt Kováts Nóra balettművész!
A Magyar Állami Operaház egykori prímabalerináját életének 77. évében, vasárnap a floridai Miamiban érte a halál. A Magyar Nemzeti Balett igazgatósága mély megrendüléssel értesült a II. világháború utáni magyar balettművészet meghatározó alakjának haláláról.
2009.01.26 19:00MTI
A fából faragott királyfiban -Fotó: Táncarchívum, OSZMI
"Kováts Nóra az '50-es évek balettéletének egyik legkiemelkedőbb balerinája, aki partnerével, a szintén kitűnő Rab Istvánnal az elsők között hagyta el Magyarországot a művészi szabadság és szakmai önmegvalósítás reményében. De soha nem felejtette el szülőhazáját, és az Egyesül Államokban is magyar maradt" - hangsúlyozták méltatásukban.
Kováts Nóra 1932-ben született Budapesten. A magyar balettművészet egyik legendás alapítója, Nádasi Ferenc kiváló tanítványa volt. Így azt a nemzedéket képviselte - például Pásztor Verával, Csinády Dórával, Müller Margittal együtt -, amely a mester jóvoltából először a francia iskolával ismerkedett meg, majd szovjet koreográfusok vezetésével az orosz iskola virtuóz hagyományait sajátította el.
Fél évet Agrippina Vaganova irányításával Leningrádban is eltöltött tanulmányúton. Kováts Nóra már egészen fiatalon az operaházba került, ahol 1953-ig dolgozott magántáncosként - ekkor kapott Kossuth-díjat.
Főbb szerepei között volt A hattyúk tava Odette/Odíliája, a királykisasszony A fából faragott királyfiban és Zaréma A bahcsiszeráji szökőkútban. Egy kelet-németországi turné alkalmával férjével és partnerével, az ugyancsak virtuóz technikájú, robbanékony mozgású Rab Istvánnal disszidáltak. Eleinte Nyugat-Európában éltek, először a London Festival Ballet-nél táncoltak, majd az Egyesült Államokban léptek fel, ahol később iskolát is alapítottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


