Kultúra
Hatvanöt film versenyez a Hét Domb Filmfesztivál döntőjében
Hatvanöt film, köztük öt nagyjátékfilm került az idei Hét Domb Filmfesztivál döntőjébe, amelyet október 5. és 11. között negyedik alkalommal rendeznek meg Komlón.
2020.08.04 02:30MTIA versenyre hét kategóriában 125 filmet küldtek az alkotók, a fesztiválon animációs, természet-, dokumentum-, kis- és nagyjátékfilmek, egyéb filmek mellett a diákok külön kategóriában nevezték alkotásaikat. A műveket háromtagú zsűri: Rofusz Ferenc rendező, Pokorny Lia színművész és Réz András esztéta értékeli majd.
A versenyprogramban szerepel a többi közt Mosonyi Szabolcs Vad erdők, vad bércek című természetfilmje és Tóth Barnabásnak Akik maradtak című filmje is.
A szervezők beszámolója szerint a bírálók jelezték, hogy a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából nem készült átfogó film, a határon túli filmesek közül 4-5 alkalommal szerepeltették érintőlegesen az eseményt. Csanád-Csongrád megye létrejöttéről ugyanakkor többen is készítettek filmet, több alkotás foglalkozott a koronavírus-járvánnyal és nagyon jó portréfilmek készültek az elmúlt évben. Az egyéb kategóriából négy zenei klipet emelt ki a zsűri és megemlítették a fesztiválra nevezett filmetűdöket, ajánlókat.
A tervek szerint a versenyfilmek október 5-től 11-ig láthatók majd naponta reggel 9-től 21 óráig a Komlói Színház- és Hangversenyteremben, valamint élőben online a fesztivál oldalán. A részletes programot szeptember 17. után hozzák nyilvánosságra. Ha a koronavírus-járvány miatt ismét korlátozásokat vezetnek be, csak online vetítéseket tartanak.
A döntőbe került filmek a fesztivál előtti két hétben láthatók lesznek fesztivál honlapján, a nézők ez idő alatt szavazhatnak kedvenc filmjükre. A legtöbb szavazatot elérő alkotás lesz a IV. Hét Domb Filmfesztivál közönségdíjasa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


