Kultúra
Átalakul idén a Campus Fesztivál
Az eddigi négy nap helyett tizenegy alkalommal kapnak a látogatók fesztiválélményt Debrecenben.
2020.06.04 01:30MTIÁtalakul idén a Campus Fesztivál: augusztus közepétől szeptember közepéig Campus Eleven néven rendezvénysorozatot indítanak, az eddigi négy nap helyett tizenegy alkalommal kapnak a látogatók fesztiválélményt Debrecenben - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Közleményük szerint a koncert- és fesztiválpiacot teljesen átírta a koronavírus okozta járványhelyzet, így alakult át az idénre tervezett tizenharmadik Campus Fesztivál is egy olyan nagyszabású programsorozattá, ami még nem volt a debreceni Nagyerdőben.
A helyszín ezúttal is a Nagyerdei Víztorony és a Nagyerdei Stadion köré épül, kiemelt szerepet kap a stadion melletti rendezvénytér, a HALL és a víztorony mellett fás, ligetes terület.
A programban fellép többek között a Punnany Massif, Rúzsa Magdolna, Majka & Curtis, a Vad Fruttik, a Kowalsky meg a Vega, a Honeybeast, a Wellhello, Horváth Tamás, a Follow The Flow és a Halott Pénz is .
"Amikor a Campus Eleven programsorozat megszervezése mellett döntöttünk, arra törekedtünk, hogy a lehető legjobb alternatívát valósítsuk meg annak érdekében, hogy idén se maradjon Debrecen fesztiválélmény nélkül" - idézte a közlemény Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgatót, megjegyezve, hogy a koncertek mellett számos kísérőrendezvénnyel is készülnek.
Augusztus 19. és szeptember 19. között a 11 kiemelt estén összesen több mint 150 zenés produkció várható, a részletes programot a rendezvény Facebook oldalán lehet megtekinteni. A szervezők közölték azt is, hogy a Campus Fesztiválra korábban megváltott bérletek automatikusan érvényesek a Campus Eleven rendezvénysorozat minden napjára. A 11 napon túl a bérlet még egy plusz esemény küzdőtéri belépésére is lehetőséget ad: a Debreceni Egyetem különleges tanévnyitó stadionshowjára, a yoUDay 2020-ra, amelynek fellépői között lesz a Tankcsapda, a Bagossy Brothers Company és a Republic is - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


