Koronavírus
Tévéshow lesz az Eurovíziós Dalfesztivál helyett
Televíziós showműsort rendeznek a koronavírus-járvány miatt elhalasztott Eurovíziós Dalfesztivál helyett a holland szervezők.
2020.04.01 21:30MTIA Europe Shine a Light című műsor célja Európa egységét megmutatni a világjárvány idején. Az adás május 16-án este lesz, éppen akkor, amikor az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét eredetileg megrendezték volna Rotterdamban - közölte az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) a honlapján kedden.
A műsort közönség nélkül rendezik meg azok a holland televíziós csatornák, amelyek az elhalasztott versenyért is feleltek volna.
A Europe Shine a Light cím a dalfesztivál egy korábbi győztes dalára utal: a Katrina and the Waves 1997-ben Love Shine a Light című dalával győzött, ez volt a britek eddigi utolsó diadala.
"Minden műsorszolgáltatót, amely részt vett volna az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, valamint más EBU-tagországokat is arra ösztönzünk, hogy sugározzák ezt a showt az egység és az összetartozás jegyében" - fogalmazott Jon Ola Sand, a verseny igazgatója.
A szervezők szándékai szerint a műsor a koronavírus-járvánnyal is foglalkozni fog. Azt tervezik, hogy a 41 résztvevő ország előadója (negyvenen Európából, valamint az ausztrál énekes) egy korábbi eurovíziós slágert fog együtt bemutatni, természetesen csak virtuálisan, hiszen mindenki a saját országából jelentkezik be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


