Csak apáink nemzedéke emlegette!
Márai háromszor a Pinceszínházban!
Az ötvenes, hatvanas, hetvenes években Márait teljesen kiiktatták a hivatalos magyar irodalmi életből. Csak apáink nemzedéke emlegette. Aztán később, a nyolcvanas években külföldön kiadott művei haza csempésződtek.
2009.01.08 21:24ma.hu
A nyolcvanas évek második felében pedig már a hivatalosak is próbáltak hozzá közeledni. Nem engedett a szirénszónak, nem békült, és nem tudta kivárni, míg feltételei teljesültek. És ekkor, mondhatni haló porából felfedeztük Márait. Egyedülálló módon, Magyarországon a Pinceszínház három Márai-darabot tart a repertoárján: a Kalandot, a Válás Budánt, és Az igazit. A Kalandot 2000 novemberében mutattuk be.
Már a próbák alatt érezték a színészek, hogy Márait játszani egészen különleges kihívás. Mondatainak kimunkált megváltoztathatatlansága, a jellemek tisztasága, a mondanivaló kérlelhetetlensége teljes színészi vértezetet kíván. A Kaland azóta is műsoron van; minden nagyobb magyar városban és Stockholmban is (a Svédországi Magyar Orvosok meghívására) láthatta a közönség.
A Válás Budán eredetileg kisregény. De a cselekménye drámai fordulatokban olyan gazdag, hogy színpad után kiáltott. Itt a dramatizált változat jószerivel a színészekkel együttműködve jött létre 2002-ben. Míg a Kaland három felvonásban kerül a nézők elé, a Válás egy részben, másfél órás játékidő alatt zajlik le. Itt nem lehet szünettel megszakítani a folyamatot, a cselekmény megállíthatatlanul pereg a végkifejlet felé. Márai darabjainak - és regényeinek is - általában nem sajátja a "happy end". Itt a hősök magányosakká válnak, vagy a magányból nem tudnak kiszabadulni.
A sorban harmadik - 2009. január 9-én bemutatásra kerülő Márai-produkció Az igazi című regény színpadi változata. (szereplők: Bacsa Ildikó, Györgyi Anna, Mertz Tibor, Varga Zoltán ) Ez a történet Márait annyira foglalkoztatta, hogy a második részt majd negyven év multán írta hozzá az addig sikeres anyaghoz. A történet itt is az emberi kapcsolatok útvesztőjébe kalauzol, de a hősök élete mindig olyan fordulatot vesz, amit meglepőnek, de nem hihetetlennek tartunk.
Ebben van Márai egyik nagy varázsereje, hogy úgy bilincsel le, úgy vezet végig a történetein, hogy eközben életre szóló, értékes, a mindennapokban is hasznosítható ajándékot ad.
Az írótól azt érdemes leginkább megtanulni, hogy ismerjük meg lényegi tulajdonságainkat, és azokat elfogadva éljük ember-mivoltunkat, amit ő a sors legnagyobb ajándékának tartott.
Kapcsolódó írások:
- Pokoli disznótor a Nemzeti Színházban!
- Égtájak Iroda Évnyitó a Thália Színházban!
- Heaven Street Seven a Katona József Színházban!
- Góbi Rita legújabb darabja a Nemzeti Táncszínházban!
- 10. SzólóDuó Fesztivál a MU Színházban!
- Egy szerelem három éjszakája a debreceni Csokonai Színházban!
- A szatír a Nemzeti Színházban!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


