A Led Zeppelin frontemberét választották meg!
Robert Plant beelőzte Mercuryt!
Robert Plant, a Led Zeppelin jelenleg új utakat kereső egykori frontemberét választották a legjobb rockénekesnek a brit rockrajongók.
2009.01.05 16:00MTIA New Musical Express honlapján a hét végén közölt lista második helyezettje Freddie Mercury, a Queen néhai énekese, míg a harmadik Paul Rodgers került, aki mostanság turnézik a "királynői" csapattal.
A lista első 10 helyén - csaknem kizárólag brit - rockveteránok sorakoznak. Paul Rodgers után, aki egykor a Free és a Bad Company csapatát is erősítette, Ian Gillan, a Deep Purple énekese következik a 4. helyen, Roger Daltrey a Who-ból pedig az 5. helyen.
A 6. helyre sorolták a Whitesnake-kel a múlt évben Budapesten is járt David Coverdale-t, őt Axl Rose követi, az amerikai Guns'N'Roses frontembere.
Ő a legfiatalabb az első tíz között. A nyolcadik helyezett Bruce Dickinson (Iron Maiden), Mick Jaggernek pedig a 9. hellyel kellett beérnie. A 10. helyen az idén Budapestre érkező ausztráliai AC/DC régóta halott szólistája, Bon Scott végzett a Planet Rock felmérése szerint. A második tízesben is tart az "öregek" uralma, hiszen a legifjabbak, Jon Bon Jovi, Bono és James Hetfield is közelebb van már az ötvenhez, mint a negyvenhez, Bruce Springsteen pedig az idén lesz ötven.
Itt találjuk még többek között David Bowie-t, Jon Andersont, aYesből, Joe Cockert, Ozzy Osbourne-t, Peter Gabrielt és Steven Tylert. A Rolling Stone által nemrégiben közzétett hasonló listán egyébként az első 10 helyet szintén korosabb, vagy már nem élő énekesek foglalták el - Aretha Franklin, Ray Charles és Elvis Presley volt a dobogósok sorrendje.
Kapcsolódó írások:
- Videó! Újra turnézik a The Dead, a Grateful Dead utódzenekara
- Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató!
- A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye a két ünnep között!
- Egy Kiss Erzsi Zene koncert a Trafóban!
- Bemutatkozik Galambos Dorina új jazz zenekara, a Mrs. Columbo!
- A Mitsoura zenekar a Millenárison!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


