Kultúra
A Nagy Háború százéves nyomában címmel látható fotókiállítás Szarajevóban
Szalay-Berzeviczy Attila közgazdász, fotográfus, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnökének 80 képét mutatja be A Nagy Háború százéves nyomában - Szarajevótól Versailles-ig című kiállítás, amely péntektől látható a szarajevói városházán.
2019.06.28 21:30MTISzalay-Berzeviczy Attila az MTI-nek csütörtökön elmondta: 2014-ben indította el centenáriumi projektjét, amelynek részeként fotókat készített az első világháború helyszíneiről. Az elmúlt öt évben 59 országban örökítette meg a legfontosabb állami és helyi megemlékezéseket, katonai temetőket, háborús emlékműveket, valamint a hadijátékokat. A szarajevói kiállításon ezekből a fotókból látható válogatás. A képek időrendi sorrendben dolgozzák fel az eseményeket a 1914. június 28-ai merénylettől a versailles-i békeszerződés aláírásáig - mondta.
Hangsúlyozta: a kiállítás megnyitóját az első világháborút hivatalosan is lezáró versailles-i békeszerződés aláírásának 100. évfordulója alkalmából rendezik meg abban a városban, ahol Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolásával 1914. június 28-án kezdetét vette az első nagy világégés.
Mint elmondta, világszerte több rendezvényen emlékeztek meg az elmúlt öt évben az első világháború száz évvel korábbi eseményeiről, a szarajevói kiállítás a nemzetközi sorozat lezárásának is tekinthető - emlékeztetett.
Kifejtette, hogy az első világháborúról manapság sokkal kevesebb szó esik, mint a második világháborúról, pusztán azért mert az utóbbi még jobban él a kollektív emlékezetben. Ugyanakkor a Nagy Háború hatása a világra sokkal jelentősebb volt. Hagyatéka még ma is jelen van mindennapi életünkben, "hiszen azóta is az általa létrehozott világrendben és határok között élünk" - mondta.
Szalay-Berzeviczy Attila hangsúlyozta, hogy a projektjének és a kiállításának célja az emberek emlékeztetése arra, hogy a béke nem adottság, hanem törékeny érték, amire nagyon kell vigyáznunk. Az első világháború eseményeinek megértése és emlékezetünkben tartása segíthet elkerülni a harmadik világháborút - fejtette ki.
Beszélt arról is, hogy a tervek szerint a kiállítás anyaga az év végén Budapesten a Millenárison lesz látható, az elmúlt öt évben készített képekből pedig magyar és angol nyelven könyv fog megjelenni decemberben. A könyv "nem a történész elitnek készül, hanem magunknak, a világpolitika és a történelem iránt érdeklődő embereknek" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06