Kultúra
Nem sikerült felújítani Tito legendás luxushajóját
Nem sikerült felújítani Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök legendás luxushajóját, a Galebet (Sirály), Rijeka városa ezért újabb pályázatot írt ki a projektre, amelyet az Európai Unió is támogat és amelynek 2020-ra kellett volna elkészülnie, amikor Rijeka (Fiume) lesz Európa Kulturális Fővárosa.
2019.06.26 00:30MTIA hajó múzeummá alakítására első körben csak egy pályázó jelentkezett, de túl magas árat ajánlott, ezért a városi vezetés megsemmisítette a tendert és a napokban újat írt ki.
A munkálatokat 33,6 millió kunára (1,4 milliárd forint) becsülik áfa nélkül, az Európai Unió korábban 28,22 millió kunával (1,2 milliárd forint) támogatta a projektet.
Rijeka városa abban bízik, hogy az új pályázat iránt nagyobb lesz az érdeklődés, és a megadott kereteken belül kapnak rá árajánlatot. Az első pályázatra csak a horvát Viktor Lenac hajógyár jelentkezett, és közel 60 millió kunáért (2,5 milliárd forint) vállalta volna a munkát.
Az 1938-ban épült hajó 30 éven át szolgálta a kommunista vezetőt. Tito kedvenc jachtja jelenleg a rijekai szárazkikötőben vár a felújításra. A vezér halála és Jugoszlávia felbomlása után a hajó sokáig Montenegróban vesztegelt, majdnem hajótemetőben végezte.
1990-ben egy görög hajótulajdonos vásárolta meg, aki luxushajót akart varázsolni belőle. A Galebet az észak-dalmáciai Viktor Lenac hajógyárba vontatták, ahol felújításra várt, de pénzhiány és más körülmények miatt nem sikerült véghezvinni a tervet. Rijeka városa egy árverésen vette meg a hajót 2009-ben 150 ezer dollárért.
Később a Galeb Horvátország védett kulturális örökségévé vált, ezért a hajót az örökségvédelmi előírásokkal összhangban kellett hasznosíthatóvá tenni.
A Galeb kereskedelmi hajóként kezdte 1938-ban Genovában. A 2. világháborúban kisegítő cirkálóként használták, 1943-ban a német flotta hadizsákmánya lett. Egy évvel később egy légitámadásban súlyosan megsérült, majd Jugoszláviában építették újjá. 1953-ban Tito elnök luxushajójaként a Galeb élete új szakaszába lépett.
Tito híres filmsztárokat is fogadott a hajón, köztük Sophia Lorent és Elisabeth Taylort. A fedélzeten gyakran fontos diplomáciai tárgyalások is folytak.
A Galeb csaknem három évtizedig, Tito 1980-as haláláig az elnök úszó hivatalaként szolgált. Ezalatt több mint 18 ezer tengeri mérföldet tett meg, három földrész 18 országában kötött ki.
Jugoszlávia felbomlása előtt a Galeb utolsó küldetésként 1991-ben Szlovéniából szállította el a jugoszláv hadsereg katonáit, miután Ljubljana mindössze két hétig tartó harcok után kikiáltotta függetlenségét. A jacht ezután a Kotori-öbölbe, Montenegróba vonult vissza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


