Programajánló
Húsvéti programok a diósgyőri várban
Ma már kevés helyen járnak a fiúk házról házra locsolkodni, a lányok sem festenek piros tojást otthon, mégis fontos a hagyományok továbbörökítése.
2019.04.16 22:30ma.huHúsvéti locsolkodás, tojásfestés és tojáspatkolás, muzsika, népi játékok várják mindazokat, akik a húsvéti ünnepek alatt a diósgyőri várba látogatnak - közölte Almási Beatrix, a Miskolci Kulturális Központ kommunikációs menedzsere.
Emlékeztetett arra, hogy a ma már kevés helyen járnak a fiúk házról házra locsolkodni, a lányok sem festenek piros tojást otthon, mégis fontos a hagyományok továbbörökítése.
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, emellett több szálon kapcsolódik a tavasz megérkezéséhez, a termékenységgel összefonódó néphagyományokhoz, amelyek a falusi közösségek örökségeként fennmaradtak.
A várban mesélnek a szagos vizekről és a hiedelmekről, részesei lehetnek vendégek a locsolkodásnak, tojást festhetnek, nyuszit simogathatnak, beállhatnak a táncházba, megleshetik, hogyan dolgozik a tojáspatkoló és rég elfeledett népi játékokat is kipróbálhatnak.
Naponta négy alkalommal rendhagyó vártúrák is lesznek. Az egyes termekben érdekes korabeli történeteket hallgathatnak meg az érdeklődők. Szombaton mesteremberek tartanak bemutatókat a várudvaron. A gyógynövényszakértő a fűszerek termében mesél majd a természet patikájáról, vasárnap és hétfőn pedig a húsvét hangulatát megidéző foglalkozások - tojásdíszítés, csuhézás, gyöngyfűzés, textiljáték-készítés színesíti a programot. A gyerekek kipróbálhatják a csigafuttatót, a teknőhorgászatot, a hordóhúzogatót, a középkori kalapdobálót és az ágas mérleget is.
A hangulatról az Agyagbanda és a Számadó zenekar gondoskodik, aki kedvet érez hozzá, az a táncházba is bekapcsolódhat. Hétfőn érkezik a Tardi Pávakör, amelynek tagjai felelevenítik a matyó hagyományokat és dalokat, bemutatják, milyen volt régen a locsolkodás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


