Szeretné biztonságban tudni a családját
Végrendeletet írt a nagybeteg Benkő László
Az Omega billentyűse szeretné biztonságban tudni családját, akkor is, ha ő már nem lesz.
2018.08.28 12:47ma.huVégrendeletet írt Benkő László, az Omega együttes tavaly nyár óta rákbetegséggel küzdő billentyűse. Benkő július óta kemoterápiás kezeléseket kap. Bár mindvégig bizakodott a gyógyulásában, két barátja, Orbán József és Székhelyi József halálával nemcsak a szeretteit, hanem a hitét is elvesztette - írja a Bors.
"Már nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék a halálra. Nagyon aggódom, mert az én napjaim is meg vannak számlálva. Ez persze nem azt jelenti, hogy feladtam a harcot, csak egyre nehezebb hinnem a gyógyulásban” – mondta a Borsnak a zenész. "Már a végrendeletemet is megírtam. Szeretném biztonságban tudni a családomat akkor is, ha már nem leszek” – tette hozzá.
Benkő László azt is elmondta, hogy a három hónappal ezelőtti CT-vizsgálat után jó híreket kapott, szerdán pedig az is kiderül, hány kezelésre van még szüksége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


