Az osztrák képzőművészet fenegyereke volt
Hundertwasser 80 éves lenne
A 80 éve, 1928. december 15-én született Friedensreich Hundertwasser zabolátlan, rendkívül eredeti művészi törekvéseivel életében feltűnést és botrányokat keltett, bírálatok kereszttüzében állt, néhány évvel halála után azonban már klasszikussá nemesedett.
2008.12.13 10:55MTIFriedrich Stowasser néven anyakönyvezték, ebből "németesítette" a Hundertwassert (a sto szlávul százat jelent). Teljes művészneve a Friedensreich Regentag Dunkelbunt Hundertwasser volt, ebből a Friedensreich magyarul békével teli, a Regentag esős nap, a Dunkelbunt pedig sötéttarka.
A bécsi Képzőművészeti Akadémiát otthagyta és autodidaktaként tanult tovább, főleg 1951-es marokkói és tunéziai útjai hatottak rá. 1952-ben nyitotta meg első kiállítását Bécsben, egy évvel később megfestette első spirálját, 1958-ban Penészkiáltványt írt az építészeti racionalizmus ellen.
Bejárta a világot Párizstól Tokióig, 1972 és 1983 között öt kontinensen láthatták vándorkiállítását. Utazásai során előadásokat tartott, meztelen performanszokat mutatott be, miközben felolvasta a Meztelenbeszéd a harmadik bőr jogáért című írását.
Az ember öt bőréről beszélt, amelyek a saját bőrünk, a ruházat, a ház, a szociális környezet (a családtól a nemzetig) és a globalitás. Már az 1950-es években világpolgárként élt, a civilizáció kritikusaként lépett fel, foglalkoztatta a környezetvédelem kérdése.
A kispolgárt megbotránkoztatni akaró Hundertwasser mozgalmat indított Jogod az ablakhoz - kötelességed a fa iránt elnevezéssel, melyben az ablakok kötetlen elhelyezését és tetőkertek telepítését hirdette; Humuszvécé-kiáltványában javasolta a fekália visszajuttatását a természet körforgásába.
Festészetében, homlokzatterveiben, postai bélyegein, ruhaterveiben harsány színeket alkalmazott, kereste az ember és a természet megbékélésének lehetőségeit.
Lenyűgözték a spirális formák, elutasította az egyenes vonalakat, mivel azokat "az ördög eszközének" tartotta. Művészetelméletét transzautomatizmusnak, festészetét organikus festészetnek nevezte, a szürrealisták automatizmusának példáját követte.
Leghíresebb alkotása a bécsi Hundertwasser ház, s a közelében lévő múzeum, ahol a festő műveiből állandó kiállítás látható. Az 1983-1985 között épült ház meghatározhatatlan formái, a tetején és erkélyein létesült kertjei, hullámzó padlói és környező járdái, a logikát nélkülöző változatos szerkezeti elemei, burkolatai és aszimmetriái látogatók tízezreit vonzzák. A házzal szemben a művész által tervezett kis "bevásárlóközpont" található, itt főleg ajándéktárgyakat árusítanak, de látványosság a vécé is, amelyre alkotója különös figyelmet szentelt. Hundertwasser 1981-ben a bécsi Képzőművészeti Akadémia professzora lett, s megkapta a nagy Osztrák Állami Díjat. Utolsó vállalkozása 1999-ben a magdeburgi Hundertwasser ház volt, melynek felavatását már nem érhette meg: 2000. február 19-én halt meg egy hajón a Csendes-óceánon, úton Új-Zélandból hazafelé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


