Hamarosan itt a Szilveszter!
Magyarország legynagyobb házibulija? Érdemes utánanézni!
A Prológ Produkció Kft. és a Syma Csarnok közös szervezésben idén második alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb szilveszteri házibuliját, a Syma Sylvestert.
2008.12.08 17:59ma.huKorábban hiányzott a szilveszteri rendezvények közül egy olyan, minden igényt kielégítő program, ahol a nagyközönség kulturált módon, de jó hangulatban szórakozhat.
A korábbi években a piacon kizárólag a diszkók, klubok techno programjai, az exkluzív éttermek, szállodák magas árszínvonalú vacsorái, illetve a felső tízezernek szóló báljai közül választhattak a szórakozni vágyók. Akik egyiket sem választották, azok családi, baráti körben, vagy az utcán töltötték a szilvesztert. Hosszú idő után tavaly első alkalommal azoknak is volt a lehetőségük az önfeledt szórakozásra, akik kellemes környezetben, igényes programmal kívánták zárni az óévet.
Fergeteges hangulat, tánc, buli várt mindenkit egy vadonatúj szilveszteri rendezvényen. Az ország legnagyobb szilveszteri házibulija idén másodszor is megnyitja kapuit!
A tavalyihoz hasonlóan idén is a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek legnagyobb slágereivel, karaokeval, és rengeteg meglepetéssel várunk mindenkit. Aki ott volt tavaly, az tudja, hogy DJ Smash, az est házigazdája egy percre sem engedte leülni a hangulatot.
Különbség a tavalyi évhez képest, hogy idén sztárfellépők is lesznek, így a hangulat, ha lehet, még fergetegesebb lesz, mint tavaly!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06