Programajánló
Sarah Brightman karácsonyi koncertet ad Budapesten
Karácsonyi koncertet ad Sarah Brightman angol szoprán énekesnő december 20-án a Papp László Budapest Sportarénában.
2017.06.17 21:30MTIA művész 13 év után lép ismét színpadra Magyarországon a Royal Christmas Gala elnevezésű produkcióval a több mint 10 millió eladott albumot jegyző Gregorian énekegyüttessel közösen. A koncerten Sarah Brightman számos vendégművésszel együtt hagyományos karácsonyi dalokat ad elő nagyzenekari kísérettel.
Sarah Brightman 30 éves karrierje alatt mintegy 32 millió albumot adott el, több mint 180 arany és platina lemezzel büszkélkedhet. Az 56 éves szoprán az egyetlen olyan művész a világon, akit két olimpián is felkértek, hogy adja elő a sportesemény hivatalos himnuszát, mindezt világszerte összesen 7 milliárd néző előtt.
Pályájának kiemelkedő momentuma az Andrea Bocellivel közös fellépés-sorozata, a Time to say goodbye, de nevéhez fűződik az Operaház fantomja című darabban Christine szerepe, amelyet egykori férje, Andrew Lloyd Webber kifejezetten az ő számára írt - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


