Programajánló
Budapesten is koncertekkel ünnepel az 50 éves Győri Filharmonikus Zenekar
A fővárosi sorozat két őszi és két jövő tavaszi koncertje mindegyikén egy-egy világsztár lép fel a zenekar oldalán.
2017.06.17 02:30MTIBudapesten, a Zeneakadémia hangversenytermében is koncertekkel ünnepli hivatásos zenekarrá válásának 50. évfordulóját a Győri Filharmonikus Zenekar - mondta Berkes Kálmán, az együttes művészeti vezetője pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.
A fővárosi sorozat két őszi és két jövő tavaszi koncertje mindegyikén egy-egy világsztár lép fel a zenekar oldalán, köztük a Virtuózok komolyzenei tehetségkutatóban is feltűnt orosz trombitaművész, Szergej Nakarjakov - hangsúlyozta. Berkes Kálmán kitért arra is: az ünnepi szuperprodukciójuk a Carmen című opera koncertszerű előadása lesz a győri Audi Arénában január 5-én.
A jubileumi évadban az együttes vendége lesz mások mellett Kobajasi Kenicsiro japán karmester és Ránki Dezső Kossuth-díjas zongorista, valamint több fiatal tehetséget is bemutatnak, köztük a klarinétos Anderkó Dánielt és a nagybőgős Budai Sándort - fűzte hozzá.
Berkes Kálmán úgy fogalmazott: hatalmas inspiráció a zenekari művészek számára, hogy új hangversenyterem épülhet Győrben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
- 22:08 Lángok ostromolják Omist: házak égtek ki, ezreket kellett kimenekíteni
- 20:04 Magyar szurkolókra csaptak le Zabrzében - sípcsonttöréssel került kórházba egy magyar
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


